Film-Színház-Muzsika 1980. (nem teljes évfolyam) I-II. [antikvár]

Bravúros teljesítmény volt ez a telefoninterjú a nagyvilággal. Nemcsak formájában, de a tekintetben is, hogy minden kérdés, minden válasz valami többet, mélyebbet, általánosabbat közölt, mint amit a szavak önmagukban jelentenek. Az egyik legérdekesebb riportalany Arnold Wes-ker, a jeles angol drámaíró volt, akinek egyéb ismert művei magyarországi bemutatója után után nyitották meg az NSZK Kulturális Hetét. Az ezúttal vetített nyugatnémet filmek köziU kiemelkedik a Cannes-ban legutóbb dijat nyert Volker Schlöndorff-film. a Bádogdob, amelynek egy jelenete látható itt (Oscart, a kisfiút David Bennent alakítja), A középső kép szintén filmjelenet: a Fekete és fehér mint a nappalok és az éjszakák című alkotást Wolfgang Petersen rendezte. Január 11-én és 12-én az Erkel Színházban a stuttgarti Operaház balettegyüttese az Anyegin című háromfelvonásos táncjátékot adta elő. Baloldali képünkön: Richard Graqun (Anyegin) és Marcia Haydée (Tatjana). napi hírek A magyar ródió az évtized-fordulón számos világhírű művészt kérdezett meg, mit tartanok az évtized legnagyobb művészi sikerének vagy kudarcának. éppen az idei színházi évadban játszotta el feltűnést keltő sikerrel a Nemzeti Színház Konyha cimű drámáját, s akiről tudjuk Egyszóval sok mindent tudunk, nemcsak a róla szóló ismertetök által s nemcsak most, hanem már évek óta, amióta művei vitákra indítanak, híveket toboroznak neki, s ellenfeleket késztetnek az alapos megismerésre. Gondolná az ember: az ilyenfajta érdeklődés kölcsönös. Hiszen milyen igyekezettel elemezzük egy-egy ország helyzetét, ahol magyar művek, örömünkre, megjelennek, s ahol, véljük, ezek a művek éppúgy hatással lehetnek az ottani közvéleményre, mint a külföldi művek — jó esetben kedvezően — a miénkre. De: Wesker. Szavait oly fontosnak tartjuk, hogy az egyidejűség érzetének biztosítására még azt is megvártuk, hogy kijöjjön a fürdőszobából, s a második telefonhívásra elmondja végre, hogy az elmúlt évtized egyik legnagyobb filmélménye számára a Száll a kakukk fészkére Forman-rendezte filmváltozata volt. Dehát, mondta aztán parányi gőgös fölénnyel, ezt a filmet maguknál nyilván nem látták, nem ismerik. Vajon miért? Pontosabban miért ne? S már mondanánk: önnek, s az „európai értelmiségnek" annyit kellene tudnia rólunk, mint amennyit mi tudunk — e távoli vidé-f^g-n — a világ szellemi állapotáról. Akkor lehetne érvényes a minősítés. S lenne másféle. De kár füstölögni. Shakespeare sem sokat tudott Dániáról vagy Bohémiáról. Igaz, hogy a telefont sem ismerte, s a tömegkommunikáció sem volt még olyan tökéletes.