Film-Színház-Muzsika 1983. (nem teljes évfolyam) [antikvár]

PÁRBAJ AZ ÁRNYÉKKAL (Gyulai VárszínlMz). Igó Éva és Körtvélyessy Zsolt SZÍNHÁZI ESTÉK PÁRBAJ AZ ÁRNYÉKKAL „Ebben a városban az történik, amit Misleházy akar" — mondja Tiller professzor a feleségének A vizit című Kolozsvári Grandpierre Emil-novelld-ban, A niag3Tír, a kegyelmesek között is kegyelmesebb ex-miniszter az író más eabeszéléseinek is (Állókép, Győzelem és kudarc, A tisztesség kereszrtje) fontos figurája, egyetemi tanárt és törvényszéki bírót egyaránt marionett-zsinóron rángathat; és nem csupán a városban történik az, amit akar. Ez már persze jócskán történelem: a húszas és a harmincas évek fordulóján vagyunk, talán egy perccel a Gömbös-féle teljes fasi-zálódáson innét, „urambátyám országa" (ezzel a címmel adott ki könyvet később egy publicista!) a terep, nem csupán a Szarvas-dűlő erdeje, ahol kivágják a fákat vagy nem vágják ki; ennek tanúja a Pécsett egyetemistáskodó Kolozsvári Grandpierre Emii. Az író naponta látta, jól ismerte az elbeszélésekben és a Párbaj az árnyékkal című szatirikus vígjátékban egy alkonyuló dzsent-ri4corszakot megtestesítő figuráinak ős-alakjait, a típust és jelkéi>et egyaránt sugalló Misleházy- és Ze-liczky^nintát. Ezek az urak csakugyan „történelemmé" váltak; viselkedésformáik, mozdulataik azortban ibámulatos-mód tovább képesek élni, „csak osztáiytartalmuk változott" — hogy az Egy házasság előtörténete című Kolozsvári Grandpierre Emil-regény egyik gondolatát idézzük. A Párbaj az árnyékkal, amely imost Gyulán, a Népkertben, a Kohán-mú-zeum előtt, szabadtéren végre a közönség elé került; persze, a múlt, a Horthy-korszak közepe, egy választás előestéjén. Misleházy fontos tisztségre szemeli ki Zellczkyt, a képviselőt és. vidéki lap-szerlcesztöt, ez azonban mintegy titkoltatik előtte, Zeliczky, a korrupt, a panamista, a nagy-link elkezd rémeket látn, feltételezésektől, pletykáktól félni, árnyékok ellen vívni. Már- már olyan, mintha ő is Gogol Köpönyegéből bújt volna ki, de tán Csehov rosszkor (és egy fontos úr nyakába) tüsszentő csinov-nyakiját is eszünkibe juttatja. Zeliczky főszerkesztő-képviselő úr — félelmei feszültségében — olyat tesz, ami szinte tragikai vétség: földet ígér választóinak! Urambátyám országa azonban helyére igazítja a megsértett világrendet. Ez bizony szatíra a javából. Kolozsvári Grandpierre Emil, a vérbeli epikus — igazi drámaíróként mozgatja figuráit, s nemcsak Ze-liczkj^ ismeri és írja meg ellentmondásos-érdekesen, de a kebelzetével hódító kisvárosi szépasszonyt, a kiégett, de örökmozgó, öregedő, piás újságírót, a főnökébe szerelmes, szemüveges aggszüzet és „mis-károllak szeretettel" svádá-jú aranyifjút is. Grandpierre darabját az iró és a jeles mű iránt érzett tisztelettel és érzékenységgel segítette színpadra di-amaturgi kéz; kivált jónak érezzük a harmadik felvonás két jelenetsorá-naik szimultán megvalósítását. Csiszár Imre rendező és Mihályi Győző, az aranyifjú alakítója — a Párbaj az árnyékkal- csapatának két még annyira ifjú tagja — érzi leginkább azt a több mint fél évszázaddal ezelőtti világot, amelyről a darab szól, és amely, időben, tőlük esik a legtávolabb. Csiszár rendezésében a játék szigorú realizmusa fölött mindvégig ott lebeg valami „valóságfölötti", valami szorongással és nevet-ségességgel elegy irracionális elem. Mihályi pedig úgy telibe találta Heuser Paját, mintha időgép segített volna neki, hogy a haj-daiü heuserpajákat szemtől szembe láthatja. Igó Éva a magyar színpad legnagyobb li-imikáit juttatja eszünkbe, olyan döbbenetesen mély és mulatságos Matild titkárnőként, szálkáson és szemüvegesen. Jászai László az ötvenéves Flórián, a mindenre és mindennék ellenkezőjére kész, alkohoUsta újságíróval a színházi este megérdemelt nagy sikerét aratja; erre szokták volt mondani: „kabinet alakítás". Zeliczkyt, a főszerepet nagy lendülettel viszi végig Körtvélyessy Zsolt; itt azonban figura és színészi egyéniség nem találkozik; inkább elbukó drámai hős 5, mint egy szatirikus játék központi alakja. Zsolnai Júlia, .alkatilag, fedi a szépasszony szerepét, de nem igazán jelentékeny. Öze Lajos, az indító rövid jelenetben pokolian mulatságos mint szenilis, miniszter. A szabadkai Pataky László, Misleházyként, oiyan nagyformátumú dzsentrit vázol föl a darato elején, akit később is szívesen láttunk volna viszont. Misleházy, sajnos, másodszor és harmadszor (esetleg többször) — nem tűnik föl a darabban. Ez: hiányérzetünk. Kolozsvári Grandpierre ESnil joggal mondhatná: Zeliczkyről írta a Párbaj az árnyékkal című szatirikus vígjátékot, nem MisleházjTÓl. Reméljük és higgyük: kapunk tőle még Mislehá-zy-darabot is? Az írót nem kényeztette el a színház, ritkán jutott színpadhoz. GjTila, amely fennállásának két évtizede alatt sok magyar ősbemutatót tartott, éles szemmel vette észre — pedig e felismerés, mellett egy-két színház már érzéketlenül elment —, hogy Kolozsvári Grandpierre EmU nemcsak epikus, de színpadi író, sőt ha tetszik: szerző is, és a Párbaj az árnyékkal nemcsak jó darab: jó színház is. Dalos László URAIM, CSAK EGYMÁS UTÁN! Amióta egyszer eláztam (eláztimk) a Városmajorban, a szabadtéri színpad nézőterén, azóta felhőtlen szórakozásra vágyom. S ha meglátom a plakáton Hau-mann Péter nevét, tudom, hogy a felhőtelen passzióban bizony részem lesz. Most, e nyáron is így történt. A kétrészes komédia helyszíne Párizs, valaha. Egy gyáros meghal, majd feltámad, ezenközben özvegye férjhez megy valahai szeretőjéhez. Jó ötlet. A jó ötletet, ha színpadra viszik, az jó ötlet szokott lenni. De ha egy ötletet túlhajtanak, csupáncsak azért, hogy a vígjáték-gyártási dramaturgia a jól végzett munka látszatát keltse, az már nem mindig válik be. Ezért aztán a könnyű és kellemes, csapongó és rohamszerű első rész után egy fá-, rasztóan precíz második rész következik, amikor is, az örök sablon szerint ki-ki párjára lel, azaz elnyeri méltó büntetését. Érezhető ez a könnyed muzsikán is: URAIM, CSAK EGYMÁS UTAN! (Városmajori Színpad). Haumann Péter és Horváth Gyala (Fotó: MTI) a második rész zenei anyaga túlnyomórészt az első rész daJlamait ismétli vagy variálja. Igaz, sablon, tehát valamiféle előírás ez is: kétszer éneklem, hogy jobban megjegyezd. És van itt tánc is; a mindig csúfondárosan ötletes Széki József koreográfiája már-már művészi tökélyre juttatja azt a komolyan vett rendezői eBcépzelést, hogy ezt a darabot csak játszatni kell, a többi megy magátóL Ezért aztán művészi alakításokról szó sem eshet, ki-ki a saját eszköztárával gazdálkodik-garázdálkodik. Nyári szórakozásként ez elegendőnek is látszik, olyan, mintha könnyű év végi ismétlést tartanának a nyolcadikban a harmadéves tananyagból. Haumann Péterből, úgy látszik, legalább kettő van, amint szerepe is utal erre. Kiegészítésül persze van egy téU és nyári Haumann is, ahogy nyilván van egy őszi és egy tavaszi is, és lehet, hogy van délelőtti és délutáni, nappali és éjszakai, hétfői és szombati — sorolhatnám. Ezúttal egy gyárost és egy hölgyfodrászt ad, gáláns kedvességgel szolgálván szórakoztatásunkat. Partnerei is jók, és önmaguk: Felföldi Anikó gyönyörű és ekként viseli ruháit is. Udvarias Katalin éndctudása feltűnő. Kovács Zsuzsa ezúttal mozgáskultúrájával és személyi bájával arat sikert, Rá-tonyi Róbert arisztokratájából dől a humor, a poén. Horváth Gyula faarcú ko-médiázása nemes ízekből való, Galambos Erzsi pedig egyszerűen Galambos Erzsi. Nem kis rang, nem csekély vívmány. Azt hiszem, Szenes Iván és Fényes Szabolcs bármelyik francia bohózatból tudott volna efféle zenés játékot faragni. Seregi László pedig bármelyiket képes színpadra állítani. A siker őket igazolta, a kánikula is: szórakozásunk felhőtlen. Apáti Miklós ÜVÖLTÉS, FARKASOK Lelkes híveként figyelem a Rook Színház próbálkozásait, hiszem, hogy szükség van ilyfajta zenés társulatra Budapesten. A társulat igazán tehetséges, lelkes tagjai most mégsem tudtak megnyerni legújabb „ügyüknek". Talán, mert nem érződött az Üvöltésből, hogy mindenkink igazi „ügye" lenne. A részvevők üvöltésre formálták szájukat, de mintha az üvöltő száj valami miatt visszafogta volna magában a hangot, s csak a forma jelezte a fájdalmas torzulást. A darabot Vándorfi László rendezte és szerkesztette, a magyar dalszö- . vegeket Miklós Tibor írta. A forgatókönyv önmagában is írja a szándékot: „ a Srác szövege előbb csak látomás, zsolozsma, majd egyre inkább üvöltés, lázító, mozgósító prédikáció." És miért, hogy a végeredmény inkább látomásnak, zsolozsmának hat? A színpadokon nem ismeretlen a nagyon hálás krisztusi mítosz, mint kerettör- ténet: Mária méhében az embrióból gyertít-ember ¦lesz, férfivé nő, s vállára veszi a kor súlyos köveit. A darab kora a beatnemzedéké, a kövek a társtalanság, céltalanság, otthontalanság, kiégettség, a fogyasztói társadalom csömörei. Vándorfi László e kerettörténetet ötvözte a jól ismert dalokkal, híres ?Lágerekkel, pol-beat számokkal, amelyek magyar fordításait Miklós Tibor írta és újraértelmezte hatásosan. A darab gondolata nemes, az elképzelés szép, hiszen a finálé imája hitet sugall: „mondd, hogy van még remény!", a színpadképek, fények és színek együttját-szása esztétikus, de a darab egészében kicsit hosz-szadalmas, inkább csak üsztétizáló, mint lelkesítő. Forró színészi, énkesi pillanatokat nyújt Homonyik Sándor, Nagy Anikó, Szakácsi Sándor. A színházi est második felében látható a Farkasok című darab, amelynek zeneszerzője Várkonyi Mátyás, szövegírója Miklós Tibor. Az önmagát rock fantáziának hívó zenés darabban egységben van a zene, a szövegek, a színpadképek hangulata. Mindhárom borúlátó, sokkoló, idegesítő, az elgépiesedett társadalom, a lealjasult állat-ember horda világát f^ti, amelybe három pozitív hős is betéved: egy fiú, egy lány és egy öreg ember. A rossz, az embertelen elleni küzdelmüket táncolják és énekelik el a főszereplők: Szolnoki Tibor, Prókai Annamária, Makrai Pál. Elektromos korunk gép-szömye magába szippantja az érző embert, termeli a vegetáló lényeket. E sötét gondolatot szolgálja Meller András díszlete és Horváth Kata már inkább ősemberi bőrruhái. A kezdeti monoton, érdektelen, szintetizátormuzsikát megtörik dzsesszes zongo-rabetétk, amelyek újra csak idegtépő hangzássá szélesednek. Reinthaller Éva koreográfus munkájában szintén a monotoniára, a gépiességre koncentrált. Szolnoki Tibor és Makrai Pál jól énekel, játékuk is szenvedélyes. Prókai Annamária jól táncol, azonban énektudása nem elegendő a darabban. A zenei anyagot rögzítő lemezen Eszményi Viktória énekli a Lány számait, s itt lehet igazán hallani a muzsika szépségét, a szöveget. A jó szándék, az akarat bármekkora is, ha a technikai felszereltség, a nem érthető szövegmondás rontja a hatást, az élmény felemássá lesz. Bogyay Katalin a