Film-Színház-Muzsika 1984-1986. (vegyes számok) (6 db) [antikvár]

ÚJ BETANULÁSBAN AZ EMBER TRAGÉDIÁJA A Madách Színház új betanulásban próbáljo Az ember tragédiáját A Lengyel György rendezte előadás különleges-^e, hogy az eddig Adánu»t alakító színész Lúcifert, a Lucifert formázó színén Ádámot játssza. A három főszereplő: Bencze Ilona (Éva), Góti Oszkár (Adám), Dunai Tamás (Lucifer). Sípos Gézo fotói a próbán készültek. Reformgondolatok. Nyers Rezső A magajn szerény kis esztétikai kódexe szerint, igyekeztem mindig is a íil-met nemcsak szórakoztató, vagy Vizuális élményközve-titö, vagy információíhordo-zó médiumnak tekinteni, hanem a gondolkodás egy sajátos formájának. A film nagyszerű művészeti eszköz, nyugodtan rábízhatjuk a gondolatainkat. Képas gondolkodás — micsoda remek emberi találmány! De természetesen, mint minden meggyőződéssel vallott elv esetében lennd szokott, ez az elv is megteremtette bennem apránként a tulajdon skrupulusait. Rá kellett jönnöm ugyanis, hogy a film — a mi nagyon szeretett magyar filmünk is — alkalmas üze-netkézbesitöje lehet egyes alkotók rejtjeles gondolatainak. Sőt, megtörténhet, hogy a film már nem más, mint egyetlen nagy rejtjel, amelynek a mélyén nagyítóval is bajosan fedezSiető fel gondolat. Avagy — ami ennél is rosszabb — mindenféle tetszés szerinti gondolat belemagyarázható. A Reformgondolatok című film ezzel szemben — íme! — nem árul zsákbamacskát, hiszen már címével jelzi, hogy reformgondolatokkal fog szólni hozzánk. Am hogy e gondolatok ennyire primer valójukban töltik be a mozivásznat, mint ahogyan betöltik — arra a magyar mozizás lassanként százesztendős történetében eddig még nem akadt példa. Rögtön riadtan igyekszem is magammal elhitetni, hogy remélhetőleg nem valami reformgondolat belrö-szöntéről van szó, amely le- REFORMGONDOLATOK galizálni fogja a szónoklatok által megvalósuló filmek divatját., Ilyen félelmek megvallása után talán meglepetésnek hat, ha Idjelentem, hogy a Reformgondolatokat okos filmnek tartom. Okosságát azoktól a tudós férfiaktól kölcsönzi, aMk a filmet új gazdasági mechanizmusunk bonyolult tárgykörében végigbeszélik őszintén, érvelően, elem-zően, a szaktudás és a felelősség magas fokán. Legtöbbjük ismerősünk a televízióból. Mármost azonban az az első számú kérdés, hogy az okosság, így natú-ran, önmagában, mennyire filmtéma. Vagyis minek a film közbejötte, ha még csak halvány próbálkozást sem tesz, hogy a maga kipróbált specifikumaival képileg alátámassza, átvilágítsa, képi mozgássá transzformálja ezt a tiszteletre méltó ókosságot. Adva van e film nyereségére — tudományos rangjukat, fokozatukat, beosztásukat most hadd ne soroljam — Berend T. Iván, Bognár József, Fekete János, Nyers Rezső, Pulai Miklós, Sárközy Tamás és Vámos Tibor, ök az előadói a filmnek. De egyúttal ők, a saját személyükben, a film díszletei, jelmezei, látványkompozíciói is. Filmi jelenlétük összképi harmóniáját mfindösszesen ugyanaz a háttérül kijelölt ablakfüggönyrészlet egészíti ki, ami arról is árulkodik, hogy egyszerre, egyide- jűleg hétük közül egynél többen soha sincsenek a felvétel helyszínén. Megjelenítésükre egyetlen beállításfajtát ismer a felvevőgép, a következetesen kitartó premier plánt. S mlindig csak en face, azaz elölről, szemtől szembe. Ez még sugallhatna is valamit előadásaik mondanivalójának, stílusának, modorának szelleméből, a szemtől szembe kimondott szó nyíltságából, ha az ilyen nyíltság előbb-utóbb látványmonotóniává nem oltódna ki bennünk. A felvevőgép tehát mozdulatlan, legfeljebb annyit igazít álló helyzetén, hogy az előadók mozgása és gesztusa lehetőleg mindig megférjen a képkivágás keretein belül. Vagyis, ha Pap Ferenc operatőr a felvételek kezdetén elvégezte a be-világítást és megfelelően beállított gépét megindította, akár haza is mehetett. Nemkülönben Vitézy László, a rendező. A többi munka sái-nte automatikusan az előadókra hárult Mindvégig nem derül kl azonban, hogy az előadók I. Ihol, 2. mikor, 3. kiknek beszélnek. S hogy a lelvevő-gépen kívül beszélnek-e egyáltalán valakikhez. A főcím alatt ugyan hallani tömegmorajt, ám ezt utólag alá is keverhették, még csak a helyszínről sem kellett származnia. Hiszen nemcsak hogy a hallgatóságról, annak egyetlen tagjáról, de még magáról a helyszínről sincs egyetlen méternyi szalag a vetített filmben. Nincs öt centiméternyi kitekintés az előadó fejétől sem jobbra, sem balra. Jó, jó, meglehet, hogy ez a képi szűkreszabottság arra szolgál, hogy minden elhangzó gondolat egyenest, nnnden kitérő nélkül, a mozi nézőterén ülő nézőre irányuljon. Hanem, ha van ilyen szándék, az is gellert kap, mert a mozinéző egyre jobban — légüres térben érzi magát. De hát nem természetes-e? Ami egy előadóteremben megszokott, az a mozi lélektanától idegen. Ott nem szoktak belebeszélni a tisztelt hallgatóság képébe. Továbbá: ha az előadók nem ülnek egyidejűleg ott a katedrán, vagy akáriiol, de ugyanabban a teremben, akkor hogyan alakulhat ki közöttük bárminő replika, vita, konfrontáció. No persze, mindennek a látszatából valami azért megteremthető. Arra való a vágóasztal. Ott egy Ms szerkesztési figyelem, kézügyesség, olló, pici ragasztó hozzáadása árán máris úgy fest a dolog, mintha az előadók egymást váltogatva szólalnának fel. Mondandójuk lényegét tekintve nincs semmi csalás, sem ámítás, ettől még minden szavuk érdekes maradhat, még szenve-délyességük is eredeti hő-fökon tartható. De hát mit tegyünk: ez így mégsem vita. Ez így mégis manipuláció. Rögtön hozzá kell azonban tennem, hogy a valódi filmművészet terén mindenképpen bocsánatos, sőt kívánatos manipuláció mindaz, ami a montázs-