Film-Színház-Muzsika 1986. (nem teljes évfolyam) [antikvár]

^¦fTiPmu A NttRNBERGI NESTERDALNOKOK Manapság hallga tva-látva nehéz megérteni, hogy A nürnbergi mester dalnokok a múlt században kétszer is megbukott Budapesten. Nikisch Artúrnak kellett két hónapi munkával olyan szellemi atmoszférát teremtenie a mű körül, hogy az 1895-ben végre sikert arathatott. Azóta jó néhány reprízt megért, a magunk generációja is hallhatott-láthatott — a még élőkről nem Szóh'a — olyan kiválóságokat az operában, mint Szende, Losonczy, Székely-hidy, Závodszky, Relle Gabriella, Bőhm, Székely, Ma-leczky Téved az olvasó, ha azt képzeli, hogy e nevek említésével ismét az annyiszor szemünkre vetett, „megszépített" múltban fogunk kalandozni. Nem, ezúttal szigorúan a jelen tényekre szorítkozunk, a legfrissebb két szereposztásos reprízröl kívánjük impresszióinkat rögzíteni. Mindenekelőtt — örvendünk, hogy ismét az Operaház tűzte műsorára a kompozíciót, hiszen reprezentatív zenés színház számára nem lehet becsvágyóbb feladat, mint hogy Wagner „népszerű, vig stílben" komponált operáját időről időre új szereplőkkel felfrissítve, szcenikáját kifényesítve a közönség elé vigye. Azért is fontos misszió ez, mert a műfaj hívéül szegődő ifjabb nemzedékekkel illendő megismertetni a zenedráma zsenijének, a ködös mítoszok és halálba gyötrő érzéki szenvedélyek költőjének másik arcát, a zene nagy mágusáét, aki el- törte pálcáját, és az élet rendjéhez igazodva, csodálatos muzsikában ünnepli az evilági szerelem és a megbékítő, bölcs rezignáció szépségét. Wagnert, aki el tud merülni Szentjánosnap vigíliájának orgonaillatos, szerenádbolondos hangulatában, át tudja adni magát az ünnep-reggel áhítatának, majd a nép gyermekesen önfeledt örömének. A Mesterdalnokok — többen állítják — jórészt önéletrajzi alkotás, Walter lovag históriájának számos mozzanatában vall Wagner saját ifjúsága emlékeiről, tapasztalatairól, élete vereségeiről és győzelmeiről. Imitt-amott Sachs vonásaiban is ő ismerhető fel, az élemedett, megbékélt férfi, aki Wagner sohasem volt, de lenni szeretett volna. S persze benne van az operában Nürnberg, a „kedves város", mely a monumentális Prügelszene írására ihlette, de melynek idilli békéjére-nyugalmára zaklatott vándorlásai közben mindig oly sokat gondolt. Wagner nem lett volna hű önmagához, ha megelégszik csupán az idillel, egy megindítóan felrajzolt szerelmi históriával, természetes tehát, hogy ebbe az operájába is beleszőtte rejtjeleit, téziseit a szellemitársadalmi élet mélyebb összefüggéseiről, szót emelt — pátosz helyett iróniával és humorral — a művészet pedánsai, mindenkori konformistái, az újítás keménygalléros szőrszálhasogatói ellen. Pedig — bizonyos értelemben — most ő is kon- formista lett, zenedráma Helyett a szó hagyományos értelmében vehető operát irt, megmutatván — mi mindent tud ő e nemben is! Wagner bizonyságot tesz hallgatói előtt, hogy milyen hajlékony dallamok kitalálására képes, hogy egy lírai motívum vagy markáns témaképlet variálásával miként tud jellemet formálni, karikírozni, hogyan tudja a szituációk légkörét felidézni, milyen virtuóz a formák változtatásában, hogyan képes a keresztelő koráitól a himnikus záró-kórusig az ötórás mű ívét — szinte törés nélkül — kifeszíteni. Az olvasó előtt a mű nagyszerűségére csupán jelzésszerűen utaló mondatokból is nyilván kiviláglik — mennyi tudásra, rátermettségre, szellemi-fizikai koncentrációra van szükség, hogy a Mesterdalnokok a színpadon a kívánatost megközelítő módon szólaljon meg. A két szereposztásos repríz tanúságtétel amellett, hogy az említett követelmények majd' mindegyikének teljesítésére megvolt a készség. A szándék és megvalósítás egybeesése természetesen már külön kérdés Mihály András fölényes zenei tudásának köszönhetően korrektül, pallérozottan szólnak a zenekar hangszercsoportjai, sok helyütt zengenek fel élénk színek, karakterek, hatásos effektusok. A kezdet ritmikai zavarait, a későbbiekben is tapasztalható nyugtalan, elsietett tempókat, a feloldatlan feszüll- Kincses Veronika. Molnár András. Sólyom-Nagy Sándor (Fotó: Mezcy) séget talán a premierek kivédhetetlen drukkjával magyarázhatjuk. Forray Gábor színpadképe felfrissült, s e < stílusban most ís a Katalin templom a legmutatósabb, 1 szemben a Pegnitz-part si- ' várságival. Márk Tivadar j kosztümjei gondos előtanul- i mányok alapján készülhettek, különösen találóak az imént említett képben a i XVI. századi bürgerlich"- ' világ harsányságot kedvelő színei. A szereplők — jól megtanulták, ami a kottában írva áll, amit zeneileg ismerniük kell. Molnár ^Indrás Walter lovagként igen kedvező hangbeli diszpozícióban énekli a próbadalt, és a Preisliedet, zeneileg minden megszólalása meggyőző. Ugyanezt mondhatjuk az Éva szólamát szabatosan, sok kifejezéssel tolmácsoló Kincses Veronikáról. De miért vannak valahogy „kívül" az egész játékon? Molnár Walter-figurája közelebb áll Lohengrinhez, pedig ő nem „nagy messzi tájról" érkezett, csak a szomszédos frank földről való, aki az első látásra beleszeret Évába, s nem titkolózik. Amikor bele kell ülnie a komédiába illő dal-noks;.ókbe — ország, világ előtt hirdeti —, hogy „szerelmese kedvéért ezt is megteszi". Az opera leg-megkapóbb jelenete Sachs szobájában játszódik az ünnep reggelén. Walter itt újra láthatja Évát, s milyen kár, hogy alig észrevehető arcán a perzselő belső szenvedély, hogy „szíve feldobog". S miért marad kellő hatás nélkül az egész darab legragyogóbb pillanata, amikor a kvintett előtt Éva megvallja érzelmeit Sachs-nak („aki tud Trisztánról és Izoldáról egy bús mesét"), nevezetesen -- ha nem jön Walter. senki mást nem választott volna, csak- Sólyom-Nagy Sándor bensőséges, megható hangokat talál az orgonamono-logban, megérezzük tolmácsolásában, mennyi vágy vész semmivé a holdfényes májusi éjszakán, szép a ,.Wahn"-monoIóg, a závókép nagy tirádája. Sachs portréja valahogy mégis gazdagabb, egyéniségében, lemondásában több a méltóság, „energikus, vidám oldalát fordítja a világ felé — ahogyan Wagner magyarázza de belső érzékenysége a költőé." Ismeriük régebbről Bordás Cyör0 Beckmesser—karikatúráját, mely — úgy véliük több. néha kelleténél is több vonással gyarapodott. A« írnok komisz, rossz ember, teóriák bolondja, s egy gaz- ^