Filmvilág 1969. (nem teljes évfolyam) [antikvár]

EGRI CSILLAGOK Aki egyáltalában valamiféle kapcsolatban van könyvvel e hazában — az az Egri csillagokkal is kapcsolatban van. Sőt, valamiféle kapcsolatban azok is vannak ezzel a regénynyel, akik nem olvasták. Alakjai, helyzetei átmentek a köztudatba, a pécsi országút mellett lejátszódó, aranyosan ártatlan „Derdő uttvunk"! lubickoló jelenettől Török "Bálint cseles fogságbaejtéséig és II. Szulej-mán roppant csapatai csendes elkot-ródásáig Eger falai alól. így volt, nem így — mennyi itt a téves illúzió, mennyi a történelem —, ez ide most nem tartozik. Ide az tartozik, hogy Dobó István, Bornemissza Gergely, Cecey Éva, Mekcsei és a többiek csak úgy, mint Ahmed és Ali pasa, vagy légióként a félszemű Dervis-bég, vagjds a fél-magyar Ju-murdzsák életreszóló, elválaszthatatlan kísérőink. Az Egri csillagok egyszerűen része az ifjúságunknak — teljesen függetlenül attól, szereti-e valaki Gárdonyit, ezt a sajátos összetételű magyar írót, vagy nem. Én nagyon szerettem. A mosolyt keltő talán az, hogy a regényből a filmforgatókönyvet éppen az a Nemeskürty István készítette el, aki a történelmünkre vonatkozó önálló irodalmi tevékenységével az úgynevezett dezilluzionálás egészséges törekvésének kitűnő harcosa. Nevezetes könyve (Ez történt Mohács után) éppenséggel ennek a kornak hitelesen alátámasztott, dokumentumszerű, erőteljes realista elemzése. Akadhat, aki elképed ezen. Nemeskürty az adott esetben helyesen fogta fel feladatát. Ez a vállalkozásán túl a forgatókönyv elkészítésén is érződik. Apróbb, hasznos történelmi betoldások és a szükségszerű tömörítés mellett nagyjából hű "laradt Gárdonyihoz, realista stíluselemekkel elegy naivitásához (Jókai mellett azért romantikának nem nevezem, kivált, hogy Várkonyi Zoltán, a rendező is igyekezett elütő stílust alkalmazni előző, már irodalmi fo- gantatásukban vad-romantikus filmjeihez képest.) Mielőtt néhány részletre rátérnék, nem kerülöm meg a hónapok óta sokat vitatott kérdést: szabad volt-e ezt a rendhagyóan drága „monstre"-fiknet egyáltalán elkészítenünk? Állunk mi így anyagilag? Azt hiszem, sokat latolgatott válaszom itt végül is egyezni képes azokéval, akik akkor mondtak igent, amikor odaadták a filmre a töméntelen pénzt. Okunk van remélni, hogy mindazok az ösz-szefüggések, amelyek ezt az igen-t motiválták eddig, motiválják majd a jövőben is — tehát visszamenőleg. Egyetlen filmgyártásunk keretén belül nem csak szabad, hanem kell is készítenünk sokféle filmet. Érdekes erről beszélni éppen most, a Dózsafilm vitája után és remélhető elkészítése előtt (hiszen iménti helyeslésemben egyebek között ez a gondolat is benne volt). Egészségies történelemszemléletet csak hosszú időszak alatt, nagy fokozatossággal lehet előidézni — mánden másféle kísérlet reménytelen. Ezt a regényt egy kicsit a kései magyar Ivanhoe-nak, vagy Nyomorultak-nak tekinthetjük, akkor is, ha a mondottakról stílusban inkább Jókai jut mindenkinek az eszébe. A magyar nép tudatára, fantáziájára tett hatása kivételes. Ilyen szempontból egy Jókai-mű sem vetekedhet vele. A kitérő után a rendezésről és a fényképezésről valamit. Mindjárt az utóbbival kezdve, mert az az egyszerűbb. Szécsényi Ferenc „monstre"-operatőrként is jól vizsgázott. Már az első rész is sok színt kívánt a szó szoros és átvitt értelmében, a második pedig magyar filmen eddig ismeretlen feladatok sokasága elé állította az alkotókat. Roppant tömeg ornamentikája, összhatása és „koreográfiája" volt a fényképezőnek a rendezővel közös egyik nagy és szokatlan feladata, amelyet magas színvonalon oldott meg. Sokat a nagy küzdelem bravúrt kívánó képei közül is. (A fenntartás siem neki szól.)