Fotóművészet 2007/3. [antikvár]

Ignorált határokBeszélgetés Kemenesi Zsuzsanna otográfussal- Mi volt az az örökség, amivel elindítottak otthonról téged, vagy ml az, ami döntő volt abban, hogy fotográfus lett belőled?-Először is adott volt egy nagyon vagány apukám, aki autószerelő volt. esztergályos, fényező. Azonban gépeket is tervezett és kivitelezett, például a csokoládégyárnak, olyat, ami egyszerre 96 habcsókot tudott nyomni, vagy meggymagozó gépet a konyakos meggyhez. Mindent meg tud oldani.Adott volt anyukám, szőke, zöld szemú cirkáló, tanítónőként és rajztanárként dolgozott, és mindenféle képzőművészeti ágba kirándulást tett, Zebegény-ben, kisgyerekkorunkban, Mi-zser Pálnál tanult festészetet, a másik nyáron tűzzománc szabadiskolát látogattunk, mindenhova magával hurcolt minket. Ha kitaláltunk valamit, azonnal meg tudtuk valósítani. Emlékszem, egy időben Anyukám otthon is nagyított fekete-fehér, illetve színes képeket, ó maga is Baricz Katit hallgatott egy tanfolyam erejéig. Van egy bátyám, azonban, édesanyám megfogalmazása szerint, mintha inkább Ó lenne a lányuk, és én a fiuk. Ami mindenképpen említésre méltó volt az életünkben, hogy szüleink háromévente, amikor Nyugatra lehetett menni, fogták magukat, és lakókocsival egy-más-fél hónapig jártuk a világot,-Hogyan következik ebből, hogy fotográfus legyél?-Igazad van, ebből önmagában még nem következik. Vi-szont ez volt az az örökség, ami otthonról jött, ez az életszemlélet, a papám kitartása, munkaszeretete, lelkesedése, a munkához való hozzáállása, a szüleim nyitottsága és kreativitása. Én hatéves koromtól klasszikus balettet tanultam, tehát teljesen más művészeti ág érdekelt, ez iránt voltam elkötelezve mintegy 18 éves koromig. Közben, amikor 14 éves voltam, elkezdtem rajzolni tanulni, végigjártam a postások, az Epreskert, a vasutasok szakköreit, és később eredendően festészetet tanultam az egyetemen.Ez a Janus Pannonius Tudományegyetem Művészeti Kara, ahol '92-ben rajz-vizuális nevelés szakra kezdtem el járni, majd egy évvel később felvételiztem a bölcsészettudományi kar kommunikáció szakára, és a kettőt párhuzamosan végeztem. Úgy éreztem, hogy egy kicsit több elméletre is szükségem van. Itt kulturális antropológiát tanultam elsősorban, a szak akkori karakterét tekintve, Niedermüller Péter vezetésével. Ezt követően Horányi Özséb lett a tanszékvezető, ekkor sikerült elmélyednem atársadalmi kommunikációban, különös tekintettel a személyközi kommunikációra és a vizuális kommunikációra.~ Maradtak meg festményeid?- Természetesen igen, mert több, mint tíz év az életemből a rajzolás és a festészet köré fonódott. A Morvay László vezette szakkör volt még meghatározó, szellemiségét tekintve, a Gál Im-re Stúdió, az egy szabad szellemi spartakiád volt. továbbá lehetőségünk nyílt minden művészeti technikát gyakorolni: rézkarcot, litográfiát, tűzzománcot egész nagy méretben, ötvenszer száz, hetvenszer százas méretig.-Hogyan kezdtél kokettál-ni a fotóval?-Sokféleképpen lehelne megközelíteni, de valójában az történt, hogy beleszerettem egy fotográfusba, ha ez megfelel hivatalos válasznak. így kezdtem el érdeklődni a fotográfia iránt. Csak aztán túl jól sikerült.-Ennek lett az az eredménye, hogy elmentél Indonéziába -Az egyetemi tanulmányaimat kétszer szakítottam meg. először 94-ben, amikor elmentem Londonba nyolc hónapra, a Hotel and Training College-ban tanultam az Oxford Streeten, illetve dolgoztam mellette, mert azaz ötletem támadt, hogy megmutatom, a saját lábamon is meg tudok állni, és ezt pont Londonban gondoltam elkezdeni. Akkor nagyon izgultak értem, hogy biztos táncosnő lesz belőlem. Nem lett, talán ez az egyetlen dolog, amit sajnálok az életemben. 1996-97-ben pedig Indonéziába mentem mint ösztöndíjas, egy évig Jáva szigetén, a média szakon tanultam fotót.-Ebből lett az infranézia sorozat, igaz?-Ekkor álmodtam meg, igen. Az Indonéz Kulturális és Oktatási Minisztérium ösztöndíját nyertem el egy évre, a feladatom egy fotóesszé készítése volt Indoné-ziáról. Roppant érdekes volt, ilyen lehet a Paradicsomban élni. A körülmények sok tekintetben fejlettebbek a magyarországiaknál. tehát ha kimotoroztam a campusba a birkák között, akkor megérkeztem egy tökéletesen berendezett fotólaborba, ahol a légkondicionálótól a páraelszívóig minden volt, és a nap 24 órájában a rendelkezésünkre állt. Ez a fotóesszé meglehetősen szubjektívre sikeredett, és akkor született meg Infranézia, az én országom. Nem túl nagy, nem túl kicsi, de minden belefér, ami kedves a számomra.Egy illuzionizmuson alapuló képi világ, illetve egy lehetséges ország, Infranézia megkonstruálása foglalkoztatott. Ennek muzsikáját szeretném megmutatni, nem a kottáját megadni. Infranézia nem úgy működik, hogy hiszem, ha látom, hanem akkor látom, ha hiszem.-Ez egy kifejezetten szelíd ideál.-Nos, ha megnézzük, ha akarom, szelíd, de ha akarom, akkor meg csak a végletek találhatóak meg benne, és ezek kellemesen együtt élnek egymással. Tehát ha megnézed, akkora tónusskála két végletével találkozhatunk, és a köztes szürke skálát mintegy negligáltam az egész történetben,-Az Indonéziai ösztöndíj után Salzburgba vezetett a sors, s az ott készült képekkel egészítetted kl az infranézia sorozatot. A fenti Jellemzők folytatódnak a salzburgi képeken is. nemde?Fotóművészet 2007/3 3