Magyar Műhely 1994/1-4. [antikvár]

Mészáros Ottó Egy Ha elindulsz valahová, teljesen fölösleges arra gondolni, hogy hová, mert csupán találgatni tudsz. A „valahová" csupán a kezdet lehet, mely a megérkezés árnyékát lebegteti előtted. Ettől nem több és nem kevesebb az, amire az elindulásnál gondolni tudsz. Ez nem több és nem kevesebb, mint gondolni az elindulásra. Ha célodra próbálsz gondolni, célod csupán a gondolat lehet. Az a gondolat, mely lényedet a valóságnak adja át, és annak csapdáiba zár. így leszel Egy magad számára, másnak viszont fölismerhetetlen. Kiűzetésed az Egybe nemcsak oszthatatlan, de elviselhetetlen gyönyör is. Helyzeted reménytelensége nem a kiúttalanságtól ilyen, hanem a lehetőségek sokasága gyötör, az a szabadság, mely önmagadba lökött, hogy vergődj ebben az ékes kalodában. Gyermekként eljátszogatsz a lehetőséggel, megidézheted azt a pillanatot, mikor minden elhatározás nélkül fölállsz és mész. Érezheted a kísértés közelségét, de meg nem foghatod, mert léted valóságát az Egy az élvezet azon pillanatába helyezte, mely a megsemmisülésben csillogtatja oszthatatlanságod.