Magyar Művészet 1925. (nem teljes évfolyam) [antikvár]

Részlet az 1. számból: Vannak képek, szobrok, amelyekben a művészi hatás a tárgy történeti érdekességével olyan szerencsésen szövődik össze, hogy e találkozás nyomán egészen külön és új értékek jönnek létre. Esztétikai öröm és történeti hangulat emelik és gazdagítják itt egymást, s e tényezők hatása tetőfokát éri el nevezetes történeti személyek művészi képmásaiban, melyek együtt őrzik számunkra a történet és a művészei hőseinek emlékét és néha egyúttal kettőjük viszonyának beszédes bizonyságai. Az egyéniségek érdekességének arányában nő az ilyen művek külön érdekessége és senki sincs, akit a művészet nagy alkotásait megillető érdeklődésen túl is meg nem indítana, ha Dante vonásait Giotto ábrázolásában szemlélheti. Raffael pápa-arcképeinek, Holbein Rotterdami Erasmusának vagy Cranach Luther-képmásainak hatásába is beleszólnak a művészi jelességen kívül a művésznek és modelljének személye révén megelevenedő nagy emlékek, amelyek működésbe hozzák agyunkat és képzeletünket, s Munkácsy Mihály Liszt-képében nemcsak az előadás művészi ereje ragad el, hanem az is, hogy benne két fejedelmi géniusz találkozásának eredményét csodálhatjuk. A mi multunk, sajnos, kevés efféle művet termelt és még kevesebbet hagyott reánk. Ami nagyobb művészi súlyú ilyen ábrázolást ismerünk a mult századokból, azt sem tudjuk határozott művészi névhez kapcsolni, - sem Szent István pompás lovasszobrát a bambergi dómon, sem Mátyás király bautzeni emlékét vagy bécsi márványreliefjét, -- csak példaképpen említve ezeket. Bizonyos csak annyi, hogy idegen művészek munkái idegen földön. Talán innen van, hogy a népszerűségnek, sőt áhítatnak olyan teljessége jut annak a képnek, amelyet Mányoky Ádám II. Rákóczi Ferencről, - vérbeli magyar ember a magyar történetnek költészet, zene és képzelet szárnyán eszménnyé emelkedett alakjáról festett.