Magyar Művészet 1926/8. [antikvár]

Egyéni impresszióval kell kezdenem ezt a szerény beszámolót, amely hódoló lelkesedéssel szeretne elemezni, fejlődésben és lelki eredőiben megismerni és megismertetni egy alapjában elemezhetetlen nagy magyar géniuszt, azt a költőt, aki színekben tónusokban, vonalakban, a kompozíció lendületében, a víziók vatesi sugárzásában fejezi ki a dalt, amelyet a magyar táj ihlete zendített Petőfi lelkében, a romantikus pátoszt s a népiesnek azt a tragikus humorát, amely Vörösmarty dikciójának heroikus magyar lendületet adott, a balladát, amely kísértetes tömörségű tragikummá sűrűsödött Arany Jánosnál s azt a szilaj és hegyke magyar fájdalmat, amely Csokonai Vitéz Mihálytól Ady Endréig minden igazi magyar lírának valami sötét, borongó alapszínt s a fényt annál harsogóbban kirajzoló, árnyaktól és fojtott viharoktól tarjagosra dúlt hátteret adott.