Magyar Művészet 1927/6. [antikvár]

Részlet a kötetből: A flamand primitívek A belga művészettörténelem nem ismer dicsőségesebb és hatalmasabb korszakot, mint aminő a XV. század, amelyben e föld népének szellemisége a legeredetibben nyilvánult meg. Nincs hozzá hasonlítható kor, még az anversi iskola nagyszerű virágzásának kora sem, amelyben az óriás Rubens, az arisztokratikus Van Dyck és az érzéki Jordaens műveiken a honi realizmusszeretetet a külföldről beáramló, a nagyszabásút és stílust kereső törekvésekkel egyesítik. Abban a bevezetésben, amelyet Georges Lafenestre, a neves művészettörténeti író írt a „Francia Primitívek Kiállításának Katalógusa"-ba (1904), e sorokat találjuk: „...két nagy festőiskola van, a flamand és a firenzei, melyeknek souverain férfiassága majdnem egyidőben virágzik ki; Gandban a van Eyck-testvévek műve, „Az isteni bárány imádása" által (1420-1432) és Firenzében Masolino da Panicale és Masaccio (1422-27) S. Maria del Carminebeli freskóival." ... „Ebben az időben, sajnos, - teszi hozzá - a francia iskola elvesztette fölényét és bármennyire szeretnénk is, nem tudunk felmutatni olyan hatalmas és harmonikus festészetet, mely a kivitelben hibanélküli és egyensúlyozott, szabad és tudáson alapuló, szolid és csillogó lenne és összehasonlíthatnánk e felsőbbrendű komolysága által oly mélységesen költői naturalizmus remekműveivel."