Bővebb ismertető
Részlet a kötetből:
Szőnyi István művészete
A modern művészeti áramlatokban két ellentétes törekvés érvényesül. Az egyik a formafelbontó, a másik a formahangsúlyozó. Az egyik lehetőleg feloldja a körvonalakat, a részletek szerves kapcsolatát, a másik ellenkezőleg élesen kiemeli az alapformákat, a lények, a tárgyak szerkezetét. Nemcsak a festészetben tapasztalható ez, hanem általában a képzőművészetekben, az építészetben és a díszítésben is. A rideg tektonikát kifejező épületekkel szemben például ott találjuk az expresszionista szabadosságokat, amelyek önkényes és szeszélyes fordulataikkal éppen az építmény egyszerűségét, logikáját akarják az artisztikum kedvéért feloldani. Ugyanilyen az ellentét a díszítő motívumokban. Vagy szigorúan szűkszavúak és ragaszkodnak az őket hordó tárgy, épület formakarakterének, céljának kiemeléséhez, vagy pedig ezzel ellentétben, mint független dekoratív ötletek csillannak fel. Milyen érdekes önmagában az expresszionista díszítő motívum! Legtöbbször nem egyéb, mint a rokokó dekorációinak felaprózása és szervetlen összerakása. A szobrászatban is szemben áll egymással az archaikus formanyugalmat, kötöttséget prédikáló szigorúság a kifejezés exaltált felfokozását hajszoló fölszabadulással.