Bővebb ismertető
Részlet:
Az olasz művészet a XIX. és a XX. század mesgyéjén
A párisi nagy olasz kiállítás azonfelül, hogy újra rámutatott a Cinabue-tól Tiepolo-ig terjedő olasz művészi századok eddig felül nem múlt és felülmúlhatatlan nagyságára, jó szolgálatot tett a méltatlanul elfejetett XIX. század becsületének helyreállításában is. A XIX. század valóban kevesebbet nyujtott az előzőeknél, ami érthető, hiszen a félsziget minden energiáját a szabadságért és az olasz egységért folytatott küzdelmek foglalták le. De mégis fel tud mutatni nem egy egyetemes hírre méltó nagy olasz művészet. Mint Canovát és Appianit a neoklasszikus, Bartolinit és Hayezt a romantikus korban; a század második felében Costát Rómában, Morellit és Tomát Nyápolyban, Fattorit, Signorinit és Legát Firenzében, a piemonti Fontanesit, a milánói Ranzonit és Cermonát, a velecei Favrettot, hogy csak a legnagyobbakat említsük. Valamennyi egy-egy helyi iskolának a feje, akik az élet őszinte és alázatos ábrázolásában is meg tudták találni a maguk hamisítatlan és még ma is megható hangját, ha ez a mult misztikus líraiságának és dekoratív pompájának hagyományától sok tekintetben elütő polgári realizmus útján történt is.