Magyar zene 1961/5. [antikvár]

Részlet: SZABOLCSI BENCE: BARTÓK BELA SZÜLETÉSÉNEK 80. ÉVFORDULÓJÁN Az a hatvannégy év, melyet Bartók Béla élete átfog, a világtörténelem egyik legnagyobb korszakforduló ját jelenti. A föld e korban valósággal megrázkódott és alakot cserélt. Mennyi mindent is ért meg ez a művész ! Életében szálltak fel az első repülőgépek, szólaltak meg az első telefonok és rádiók, s gyúltak ki az első atommáglyák. Életében törtek ki az első világháborúk s alakultak meg az első szocialista államok. A világ ekkora megrázkódtatásának alig van példája a történelemben. Nem egy nép, nem egy földrész: az egész emberiség átalakult e hat évtized alatt. Az ember régi világa válságba került, szűknek bizonyult, börtönné vált s az ember dörömbölni kezdett börtöne falán, hogy végül is ledöntse ezt a börtönt, hogy forradalmak villáma és mennydörgése közepette, iszonyú viharban kilépjen belőle s elinduljon a maga új szabadsága felé. 1881 és 1905, 1917, 1940 és 1945: ezek az évszámok nemcsak Bartók életének határjelző dátumai, hanem a világtörténelemnek is. Bartók Ady Endre és József Attila kortársa volt, de kortársa volt Makszim Gorkijnak és Thomas Mann-nak is; a polgári átalakulás és a polgári korszak vége, a régi társadalmi rend bukása és a nép felfedezése egyszerre vált tudatossá a kor művészetében. Az új már itt volt, de a régi még nem adta fel a harcot; mint minden korszakfordulón, de most inkább, mint valaha, az emberi lét látóhatára kitágult, mialatt útján ott meredeztek a régi élet rozsdás sorompói és drótsövényei. Ezt a világot, az új ellentétek, feszültségek és robbanások világát nem lehetett többé a művészet régi eszközeivel kifejezni,, a zenéjével sem; ez az élet tele volt disszonanciákkal és ütközésekkel, riadalmakkal és lázadásokkal, új fájdalmakkal és új szépségekkel, aminőket nem ismert a régi; és ritmusa is merőben más ütemre lejtett, mint a régié. Az új világ énekese nem járhatott a régi utakon. Bartók Béla ott volt a legelsők között, akik a válság és újjászületés új nyelvét megtalálták, a legelsők között s ott is legelsőnek mintázott az új nyelvből halhatatlan remekműveket, az emberiség hősi harcának és nagyszerű felemelkedésének világraszóló remekműveit. Szinte egész életét jellemezte ez a harc az új zenei nyelvért, s ez a harc természetesen nemcsak „nyelvi" vívmányokért folyt, hanem lényegében azért, hogy legyen művészet, mely az új mondanivalót, a korszak új érzelmi világát méltóképp tudja megszólaltatni. Kortársainak nagy része megtorpant ebben a küzdelemben, vagy beleveszett a vak kísérletezésbe — Bartóknak biztos iránytűje maradt a maga tévedhetetlen erkölcsi, jellembeli szilárdsága. Művészete, egész emberi látókörével együtt, folyton fejlődött és tágult anélkül, hogy alapvető eszményeit, irányát, tartótengelyét megtagadta volna.