Magyar Zene 1962/3. [antikvár]

Részlet a műből:BŰCSŰ PÉTERFI ISTVÁNTÓLHogyan búcsúzzunk Tőled, Péterfi István, Pista bátyánk, bölcs és bátorító barátunk, apai nevelőnk, ifjúságunk mestere és példaképe? Hogyan higyjük el, hogy nem állsz többé mellettünk és mögöttünk, hogy híveid és művésztársaid hasztalan várnak? Hogyan mondjuk el, mennyire árva nélküled, mennyire elképzelhetetlen a Te tanácsaid, a Te jóságod, lelkesedésed, derűd, mosolyod nélkül a Zeneművészek Szövetségének munkája is? A Szövetségé, mely létrejötte óta oly sokat köszönhetett Neked?Mert ez a mosoly nemcsak a jó s a mindig segítenikész barát mosolya volt; a belső harmóniával megáldott, végső győzelmében, bizonyos, szilárd emberség derűje sugárzott abban a mosolyban. S bizony tudott az a mosoly keserű és éles is lenni, bizonyság rá egy fél évszázad kritikáinak gyűjteménye, a mű, melynek Te magad csak néhány napig örülhettél s melynek mi magyar zenészek sok-sok évig leszünk olvasói és tanítványai. Az a mosoly tanított meg rá bennünket, hogy a kritika nemcsak esztétikai hozzáértés, hanem mindenekfelett erkölcsi felelősség dolga, hogy csak az nyúlhat hozzá, csak az nyúljon hozzá, akiben a jónak, a szépnek, az igaznak olyan mély és osztatlan hármas-egysége él, mint Péterfi Istvánban. S erre a mosolyra mindig emlékezni fogunk; mert láttuk arcodon családi és baráti körben, mikor életed feledhetetlen társa, az ének nagyszerű- és pótolhatatlan, művésze, Basilides Mária, régi és új dallamok lelkét idézte fel számunkra; láttuk nehéz vitákban, régi sötét hatalmakkal vívott indulatos mérkőzésekben, harcban a jobbért, az újért, az igaziért; láttuk diadalmasan ragyogva, az emlékezetes, a döntő, a történelmi sikerek estéin. Látjuk magunk előtt most is, mikor megtört szívvel nézünk utánad, és látni fogjuk mos már mindörökké, hiszen a Te derűd, a Te bölcsességed itt marad velünk, segít helytállani további küzdelmekben és holtig melegíti sokszor csüggedő szívünket.Itt van: épp a csüggedés az, amit nem engedtél meg soha, sem magadnak, sem nekünk, sem másnak. Akik nem ismertek, azt hitték, kiegyező, meghátráló, mindenbe belenyugvó természet vagy; mi tudtuk, hogy épp az ellenkezője igaz. Te már akkor tudtad, hogy tied a győzelem, hogy az elvek és eszmék, melyekre felesküdtél s melyekre feltetted életed, akár a politikában, akár a művészetben, akár korunk erkölcsi feladatai tekintetében: igazak, tiszták és erősek; annyira tiszták, annyira erősek, hogy meg kell hódítaniuk az egész világot, hogy a holnap csak az övék lehet és senki másé. Mi sokszor féltünk, sokszor tétováztunk; Te voltál a rendíthetetlen, a meg nem hátráló, a jövendő higgadt tudója. így lehetett a kezedben biztos mérce minden emberi és művészi törekvés harc és vetélkedés, siker és bukás,