Magyar Zene 1964/1-6. [antikvár]

RÖSLER ENDRE Az Operaház egymásután veszti el legdrágább kincseit. Dermedten állunk — most látjuk csak igazán, hogy milyen gazdagok voltunk. A harmincas évek rendkívüli énekes-tehetségei közt is eredeti, senkihez sem hasonlítható egyéniség volt Rösler Endre — Dávid király felejthetetlen hangú zsoltárosa, Beethoven, Mozart, Bartók és Kodály muzsikájának hirdetője, szerelmese, tanítványa és tanítója. Kora ifjúságában hegedülni tanult. Most is hallom még ezt az átható édességű hegedű-hangot — később mikor már az éneklés nagymestere lett, világhírű tenor, ifjúságának boldog hegedűhangját akkor sem felejtette el. A muzsikálás öröme, az a boldogító dallam ott fénylett minden szereplésében, az operaházi munka hosszú évtizedein át. Azért lehetett oly nagy formaművésze az éneklésnek, mert szíve túlcsordult a szenvedéstől és a szenvedélytől — de jól tudta, hogy a nagy mesterek zenéjét csak a legnagyobb önfegyelemmel és szigorúsággal tolmácsolhatja. Mindent elnémított magiában, hogy annál hangosabban szóljon belőle az, amire egész életét feltette: a Zene, a hangzó igazság. Ezért tudta oly megrázóan felidézni a magyar nyelv harangzúgását. Ettől lett oly drámaian intenzív és eleven a dikciója. Dallamnak és beszédnek tökéletes ötvözetével színpadi mesterműveket alkotott — s mivel nagyon ismerte az embereket, kiváló emberábrázoló volt. Minden alakítása éles körvonalú rajz, és minden jellemzése ítélet. Amikor a harmincas évek közepén a hazájából elüldözött Toscanini felzendítette Salzburgban Beethoven szabadsághimnuszát, a Fideliot, Toscanini a világ énekesei közül Rösler Endrét választotta ki, hogy a szenvedő emberiség jelképét, Florestant elénekelje. Rösler Endre, mint a magyar nép küldötte lépett fel a világ színpadára és ettől kezdve évtizedeken át a klasz-szikus szerepek egyik legkiválóbb tolmácsolója lett az operaszínpadon és a világ hangversenytermeiben. Tisztelte és ünnepelte az Operaház közönsége, ahol csak művészetével találkozott — de mi nemcsak tiszteltük és ünnepeltük, mi szerettük őt. Tamino herceg most eltávozik a fény birodalmába — a tűz és víz próbája után a Zene magához öleli legkedvesebb fiát.