Magyar Zene 2005/2. [antikvár]

Részlet: "TANULMÁNYOK Rákai Zsuzsanna FÉNYKÉPEK* Jegyzetek Bartók népzenekutatói munkásságához Bartók szinte szimbolikus jelentőségűvé vált fényképei között létezik egy, amelyik talán a többihez viszonyítva is kitüntetetten fontos: a fényképész gyűjtés közben örökítette meg a zeneszerzőt, parasztok gyűrűjében, mintegy a hagyomány átadásának kimerevített pillanatában. A kép hatalmát és méltóságát ennek a pillanatnak köszönheti, annak, hogy a képet szemlélő személyt a fotográfus nézőpontja két kultúra találkozásának titkos megfigyelőjévé, az ősibb és erősebb tradíció megtermékenyítő erejének beavatottjává teszi. Az élet friss áradása elől kis híján vissza is hőkölne a néző, ha idővel nem kerítené hatalmába az a kényelmeden érzés, hogy a kép szereplőinek már meg kellett volna mozdulniuk. A fotó azonban merev és szótlan marad, s hatásában a hagyomány folytonosságának átélése helyett egyre erősödik a rögzülés, az örökkévalóságnak szóló megdermesztés kettős érzése: a fénykép egy szájhagyományos kultúra írásos rögzítésének aktusát állítja meg egy soha többé el nem múló pillanatban. Örökkévaló ismétlésre kényszeríti a kép szereplőit, arra, hogy soha véget nem érően játsszák el újra és újra ezt a rövid, véletlen jelenetet, hogy emberekből tanulmányozható figurákká váljanak. Az ellesett pillanat voltaképpen a halál pillanata, és átmeneti mivoltában olyan mágikus idővé válik, amely Roland Barthes megfogalmazásában „az alanyt múzeumi tárgygyá"1 alakítja. A fénykép merev önismétlése adatokat rögzít, mint a fonográf, és ennek érdekében tárgyszerű részletekre, információkra bont minden ábrázolt jelenséget. A szemlélő szubjektumnak azonban megvan az a lehetősége, hogy ezeket az adatokat önmaga számára újra életteli és egymással összefüggő jelenségekké alakítsa, saját elképzelései szerint viszonyba állítsa őket, értelmet adva ezáltal az adatok halmazának. Ilyen módon életre kelhet ez a fénykép is, amely azonban nemcsak az átadás eseményének szimbolikus dokumentumaként érdekes, hanem mert Bartók meglehetősen távolról látszó, még az alacsony parasztház mellett is eltörpülő, a szoknyák között szinte elvesző, gyerekes és idegen alakja, bármilyen nyilvánvaló kontrasztot alkot is környezetével, mégis furcsán illeszkedni látszik a kép egészé- * A Somfai László 70 születésnapja tiszteletére a Magyar Zenetudományi és Zenekritikai Társaság és az MTA Zenetudományi Intézet rendezésében Budapesten, a Régi Zeneakadémia Liszt-termében megrendezett konferencián 2004. október 8-án elhangzott előadás. 1 Roland Barthes: Világoskamra. Jegyzetek a fotográfiáról. Ford.: Ferch Magda. Budapest: Európa Könyvkiadó, 2000,17."