Művészet 1907/1-6. (rossz állapotú) [antikvár]

Modern festőink legtöbbjének ugyanaz az útja, de mások a stációi. Budapest, München, itt jobbára a Hollósy-iskola, majd Páris az útjuk nyomjelzői. De ugyanegy úton más-másfelé jutnak. Az ő fejlődésüket megfigyelvén, variálhatjuk a Rómába vivő minden útról szóló mondást, íme, egy ugyanaz az út sokfelé visz: elvihet az egyéniségbe is. Poll Hugó ugyanezen az úton járt. Sietve előre törtetett rajta. Egy-egy pihenőhelyén elgondolkozott önmagán és meg-megszabadult cók-mókjától. Tudott sajátossá lenni. Pedig csupa idegen hatást vitt magával. Az egyéniségnek benne folyó energiája eleinte arra bírta, hogy az idegen hatást sajátosan érvényesítse. Ettől az igyekvésétől modorossá lett. De a modora jórészt különleges volt. Ez a modor a tapasztalat és az egyéniség összeboronálása volt. A kettő a domináló szerepért egyre versenygett egymással s az utóbbi lett a győztes. És minél hatalmasabbá lett, annál kevésbbé fért el keretében, a modorban. Végezetül pedig a keret széthasadt. A modor fölé kerekedett az egyéni sajátosság. Az önmagával való megelégedés és az önmagától való szabadulás váltakozása Poll Hugó fejlődésének is története.