Művészet 1975. január-december [antikvár]

Részlet az 1975. januári számból: Bartók és a képzőművészet Breuer János . művészetemben végeredménybe! egy rembrandti elgondolás vezet: A mottó, amelynek pontos megfejtése, értelmezése olyan átfogó monográfiában volt lehetséges csupán, amilyent Ujfalussy józsef írt Bartókról, egy 1926-OS interjú szövegéből származik. A ».rembrandti elgondolás" az egyetemességre törekvés kifejezése s hogy Bartók alkotói szándékait képzőművészeti hasonlattal véli a legegyértelműbben érzékeltetni egy napilap olvasói számára, az már önmagában is figyelmet érdemel. Idézzük azonban a teljes mondatot, hisz tanulságos alább következő gondolatmenetünkszempontjából: „Kassákék-nak az a vélekedése, hogy zenémet lap> juk] szolgálatába állították, tévedésen alapul, hiszen művészetemben végeredményben egy rembrandti elgondolás vezet."' Kassák folyóirata, a MA, Magyarországon megjelent számaiban -vagyis a Tanácsköztársaság bukásáig -számos kiadatlan Bartók-mű részletét, tételét közölte facsimilében - egyébként ugyanígy közölt Kodálytól és Lajtha Lászlótól is! hangversenyein rendszeresen szólaltatta meg Bartók műveit, ám a zeneszerző mégis elhatárolta magát Kassáktól, nem mintha megtagadta volna a progressziót akár a társadalomban, akár a művészetben, hanem mivel túlságosan is szűknek érezte a saját törekvései számára Kassák Lajos ,,izmusait". Bartók nyilatkozata figyelemre méltóan egyezik Lukács György szavaival. A filozófus a Tanácsköztársaság félévszázados fordulóján ellátogatott a Magyar Zeneművészek Szövetségébe, hogy elmondja emlékeit a proletárdiktatúra zenei és kulturális politikájáról, a zenei direktórium tagjaként tevékenykedett Bartókhoz fűződött kapcsolatairól. Lukács elmondotta: Én kereken tagadtam azt, hogy Kassák Lajosnak az a vezető szerepe lehetne az irodalom terén, amely Adyt, vagy a muzsikában Bartókot megillette mereven tiltakoztam minden olyan kísérlet ellen, amelynek célja az volt, hogy Kassákot hivatalos művészetként ismerjük el."* Ennyit elöljáróban, választott mottónk magyarázatául. Bartók képzőművészeti érdeklődését, látásmódját leveleiből. írásaiból s a hozzá közel állott személyek visszaemlékezései bői rekonstruálhatjuk. a teljességre természetesen igényt nem tartva. Mert igaz ugyan, hogy Bartóknak több. mint ezer levelét ismerjük, a lappangó, kiadatlan, vagy elveszett levelek száma azonban ezeknek többszöröse, s az teljesen esetleges, hozy a megpillantás hirtelen élménye í,ikor vált azonnali írásos közléssé, s mikor nem. Apró nyomokból - ideértve zeneműveket Isi - arra kell mégis következtetnünk, hogy a zeneszerző Bartók roppant fogékonyságot tanúsított a látható világ iránt. Első felesége, Ziegler Márta jegyezte fel: „A pesti múzeumokat és képtárakat ő ismertette meg nővéremmel és velem S bár Kodály Zoltán sokféle formában figyelmeztet arra, hogy a századfordulón meglehetősen hiányos általános műveltséggel rendelkező Bartók milyen mohón, s mennyire válogatás nélkül vetette rá magát a világirodalomra s a művészetekre, lelkesedvén kevésbé értékes alkotásokért is, figyelmet érdemelnek a korai levelek utalásai. Párizs felfedezése - 190S-ben - megrendítő vizuális élménye a művésznek: „Mekkora öröm, ha a múzeumban rábukkanunk egymásután a reprodukciókból jól ismert műremekekre, a Mona Lisára, Rafael madonnáira, Vigée-Lebrun asszony any-nyira ösmert önportrait-lra, Murillo koldusfiújára etc. etc. Mondhatom, hogy rám még festmény alig gyakorolt oly nagy hatást, mint Murillo nagyobb kompozíciói a Louvreban. Eltekintve sok egyéb tökéletességüktől, melyről fogalmunk lehet a reprodukciókból is. oly bűvös a színharmóniája e képeknek, mint egy másiknak sem. Rám úgy hatottak, mint egy-egy varázsütés , Ma egy csomó impresszionista képet néztem meg a Luxembourg múzeumban. De hát ki győzné minderről irnii! A Bois de Boulogneról a Bois Vincennesről mindkettőt terek, szobrok, exotikus növények díszítik a Park Monceau- ról---Csak még az utóbbiról pár szót Gyönyörű fák, virágok, cserjék között annyi szobor rejtőzik, amennyivel egy kis tavaszi tárlatot lehetne rendeznL Hogy csak néhányat említsek: itt van Pailleron, Maupassant, Thomas, Gounod szobra, mindmegannyi poétikus emlékköve a francia művészetnek."* - ,,A Szajna jobb partján egymásba nyílnak a Champs-Elisées (!), Tuilleries, Place de la Concorde és a Louvre, olyan formán, hogy mindegyiknek hossztengelye együttvéve egy 2800 m hosszú egyenest képez. Ebbe a tengelybe esik Napoleon óriási diadalíve a Champs-Elisées (!) kezdetén (a föld legnagyobb diadalíve, egy egyptomi obeliszk, egy másik diaaaliv stb. mindezt pl. a Louvre udvarából egy sorban látjuk. A Tuilleries. a Place de la Concorde, a Louvre udvara egyetlen óriási térré egyesülnek, melyet még növelnek a Szajna túlsó partján levő szabad térségek. Impozáns a hatása, a mondhatjuk a világ e legnagyobb terének. S mennyi szép épület szegélyezi, mennyi szobor van rajtal Úgyszólván minden egyes lámpavas egy-egy remekmű. Beletelnék tán félnapba, mig minden itt található szépet szemügyre vennénk. Hát még a Louvre! Ez a világ legnagyobb épülete. (Egy része minisztérium, a többi múzeum.) Termeinek csupán végigjárása 2 órát vesz igénybe. - Én pedig csak 4-5 termet^néztem félig-meddig meg: láttam a híres milói Venust. s más görögségeket."« E közeli szomszédságban írott két levélrészletből kitűnik, menynyire mohón - jóformán disztinkció nélkül- fogadta be ekkor még Bartók tekintete a látványt, nem bánva, hogy Murillo angyalkái egyelőre fontosabbak, mint a francia impresszionisták, nem bánva, hogy a valóban páratlan szépségű terek együttese éppúgy hat reá, mint az akadémikus szobrászat, vagy a szecessziós lámpavas. Párizs látványát mint teljes egészet szívja magába s ehhez mindenképp különleges szemre, a látszatra össze nem tartozó vizuális jelen-ségek szintetizálásának képességére volt szükség. 1905-ben Bartók, megtekintve az impresszionisták gyűjteményét, még nem tudta, mit ís lát valójában. Bezzeg tudja Kodály! Első párizsi útjáról Írja Bartóknak (1907): „ nem részletezem itt a párizsi látottakat - mert ott még a hallottakon is a »látható« a legérdekesebb, értem ezen a fr.[ancia] muzsikusok állandó vonatkozásait a látható világgal."« Hogy Kodálynak ebben mennyire igaza van, azt akár néhány kiragadott Debussy-mű címével is bizonyíthatnám, de ennél fontosabb, hogy ebből a „vizuálisan hallható" párizsi művészetből hozta haza Kodály a maga és Bartók számára Debussy zenéjét, amelynek megismerését Bartók fordulatként értékelte művészi fejlődésében. A másik, legalább ennyire fontos élmény, a népzene felfedezése nagyrészt szintén Kodály hatására ment végbe. S ha kerülőnek látszik is, hadd idézzem Kodály Zoltánnak a szovjet és magyar zeneművészek tanácskozásán. Moszkvában, 1963 decemberében elmondott vallomással felérő gondolatait:„[Kodály] párhuzamot vont a maga és Bartók népzenekutatásának 1905-ös kezdete és az 190S-ÖS orosz forradalom között. Megemlítette, hogy az oroszországi eseményekről először Németországban tanuló emigrált orosz bolsevik diákoktól értesült, és hogy egész életműve és az oroszországi forradalmi átalakulások között rokonságot lát "' Bartókot, aki a század kezdetén, a Habsburgok elleni tiltakozásul díszmagyar-szerű öltözéket viselt, családját a német beszédtől óva intette, Elza húgát Böskének nevezte, valóban Kodály vezette el az igazi nép, az elnyomott parasztság zenéjéhez. Egy évvel halála előtt Irta le Bartók: „Rajongásunk nem korlátozódott a parasztzenérc. Felölelte a paraszti költészetet, a paraszti díszítő- művészetet "® Ezért rendelt Bartók 1907-ben, amikor „jobb" emberek ilyesmit a lakásukba a világ minden kincséért sem engedtek volna be. bútort Péntek Gyugyf György kőrösfői asztalosnál. „Micsoda öröm: végig minden kapufán szekrényeim rózsái - Hunyadtól Kőrös-főig"®. A népi iparos is bizonnyal némi meglepetéssel készítette el a galambdúcok. ládák, kapuk mintáiban díszelgő szobaberendezést, mert Bartókhoz írott szállítólevelében megjegyezte: aki csak láta aszt monta hógy Ijent sóha nem látót, igazán móndóm hógy én sem látam ijent de nem is csináltam pedig 19 Évtől fogva sókat keszltetem; az író aszuM alig sötét pirós szín a ágy és^Éjeli ójan; mint a szekrények nagyón jó Erős az a 2. ki huzó is. az is ki van dúsón faragva. . Ez a székely népművészeti dolgozószoba két szempontból érdemli meg figyelmünket: egyfelől, végigszolgálta Bartókot egészen 1940-ben bekövetkezett amerikai emigrációjáig, tehát több, mint 30 éven át mindennap látta és használta is; másfelől Bartók kiemeltette a népi díszítő elemeket eredeti alkalmazási körükből s munkára szolgáló, köznapi városi íróasztal fájába vésette a tulipánt, rózsát, meg a többi virágoc Bartók aktív képzőművészeti érdeklődésének azonban a saját otthonán túlmutató nyomai Is vannak. 1904-12 között, magyar zeneműkiadóknál ki-: nyomtatott kottáinak címlapja - több--ségükben Volt Ervinnek, Bartók unoka-.,, i testvérének tervezése - személyes inten- fc' cióit tükrözte és ellenőrzésével készült.« ! A párizsi szecessziós lámpavasakra ésK Körösfő faragott rózsáira rácsodálkozó muzsikus e kétféle - s egymástól olyannyira különböző - látvány szintézisét kívánta kottáinak boritójára. Ez egy-felől új elem a magyar kottakiadásb; mert hiszen mind az ideig túlzsúfolt romantikus fantáziagrafikák díszítet-ték" a zeneműveket, s új másfelől nemzetközi zeneműkiadásban Is, mei külföldön a kiadók, s nem a zeneszerzők határozták meg a publikáció grafik; megoldását (mennyit bosszankodott eze például Arnold Schönberg, aki kiváló expresszionista festő és rajzoló létére legszívesebben a tulajdon grafikáit látta volna viszont kottakiadványain, de e életében egyszer sem adatott meg néki. Bartók első, kiadott művének • Négy zongora darab. megj. Bárd 1904 - címlapja még zsúfolt romantiki stílusú, az ugyancsak 1904-ben, Bárd kiadásában megjelent Négy dal borítója azonban már a szecesszió hatását mutatja. Egy töredékesen közzétett Bartók-levél tudatja: „Igen tisztel Bárd úri E sorok átadója Volt Ervli Iparművész-tanár elhozza dalfüzetem címlapji.tak rajzát - megbeszélésünk 1