Művészet 1984. (nem teljes évfolyam) [antikvár]

Az Országos Iparművészeti Kiállítás elé Legutóbb 1975-ben, a jubileumi kiállításon nyílt alkalom arra, hogy a hazai iparművészet és ipari formatervezés eredményeit együtt, egy helyen tekintsék át az érdeklődők. Az ágazat azonban azóta sem nélkülözte a bemutatkozás lehetőségeit. Az egyéni és csoportos tárlatok, úgyszintén az alkalmakhoz kötött tematikus rendezvények mellett megteremtődtek az olyan országos kiállítási fórumok is, mint a pécsi kerámia-bienná-lé, a szombathelyi fal- és tértextil-biennálé, az ipari textilművészeti biennálé, a kecskeméti szilikátipari triennálé, a miskolci ötvös- és fémművészeti quadrien-nálé. A tárlatok szaporodása és rendszeressé válása is jelzi: Magyarországon érezhetően megnőtt a figyelem az iparművészet, ipari formatervezés eredményei iránt. Az érdeklődés önmagában is indokolja a mostani kiállítás rendezőinek szándékát: a különböző területeken föllelhető értékek összegyűjtésével és bemutatásával teremtődjék meg a körültekintő számvetés lehetősége a legszélesebb közönségrétegeknek csakúgy, mint az alkotóknak. A közszemlére bocsátott anyag legelőször is hatalmas - már-már túlzó - bőségével ragadja meg a látogatót. Az iparművészet minden ágazatát képviselve, több mint 300 művész kapott helyet a Műcsarnok összes termében. Kollekciójuk a művészi törekvések változatos gazdagságáról és a nagyobb közösségek igényeinek kielégítésére alkalmas tárgyak és környezetek létrehozására irányuló, erősödő igyekezetről tanúskodik. A hagyományos funkciót betöltő egyedi kézműves produktumok mellett, imponáló a tömegtermelésre, sorozatgyártásra alkalmas „célszerűen szép" munkák (tervek, ötletek) nagy aránya. Nemcsak azt tanúsítja ez, hogy a szakma képviselői meg akarnak felelni a velük szemben támasztott társadalmi követelményeknek, de azt is, hogy - minden ismert probléma ellenére - a társadalom és a gazdaság részéről is megnőtt a készség annak a szellemi tőkének a befogadására és működtetésére, amit az iparművészek és formatervezők népes tábora testesít meg. Mindenesetre, ha valaki még emlékezik az 1975-ös tárlatra, a mostani láttán jó érzéssel állapíthatja meg, hogy az akkorihoz mérten ezúttal talán több olyan tárgyat (kerámiát, bútort, világítótestet, textilt, gépet vagy más használati eszközt) láthat, amely immár nemcsak a kiállítás ünnepi elrendezettségében, hanem - megvásárolhatóan - az üzletek kirakataiban is kelleti magát. De az is biztató jelensége ennek a kiállításnak, hogy nagyszámú intézmény és vállalat érzékelteti, milyen eredményeket tud felmutatni a formatervezés produktumainak integrá- lásában. A II. Országos Iparművészeti Kiállításnak egyik fontos célja éppen az, hogy további ösztönzéseket adjon ennek a folyamatnak. Mind az alkotás, mind a befogadás oldalán feladatok adódnak ebből. A társadalom és a gazdaság fejlődése során feltárulkozó (tudatosult vagy nem tudatosult) igényekre figyelemmel, az iparművészetnek is új követelményekkel kell szembenéznie. Önmaga érdekében, még inkább a társadalmi, gazdasági szükségletek miatt tisztáznia kell, milyen jellegű, szándékú és hatósugarú tervezésre vállalkozhat. Meg kell vizsgálnia a fogalmak mögött húzódó társadalmi értékrendek, érdekek és lehetőségek körét, mert ennek elmulasztása igen könnyen belterjes, légüres térben lebegő, társadalmi helyét nehezen meglelő, egy helyben topogó iparművészetet eredményezhet. Egyszóval: mindinkább elodázhatatlanná válik, hogy maga a szakterület is kemény önvizsgálatot végezzen. Ehhez is, de az új társadalmi, gazdasági követelményeknek való megfeleléshez is - hisszük - jó kiindulópontot jelentenek azok a döntések, amelyek az iparművészek, formatervezők képzésének reformját irányozzák elő. Az Iparművészeti Főiskola új képzési céljának meghatározása, rendjének bevezetése korszakos jelentőségű lépés, amely elindítója lehet az egész szakterület társadalmi helyzete, hatékonyabb működésejavításának és segítheti a tevékenységet károsan befolyásoló „köztes", tisztázatlan jellegének mérséklését. A kiállítás mottója - „A tervezés értékteremtés" -az alkalmazás és a befogadás problémáira is ráirányítja a figyelmet. Nevezetesen arra a köztudott tényre, hogy amikor értékteremtésről beszélünk, az iparművészet és formatervezés esetében különösen fontos, hogy ne csupán elvont eszmei értékekre gondoljunk, hanem olyan szellemi tevékenységre, amelynek eredményei a gyakorlatban viszonylag közvetlen módon válnak anyagi értékekké. A tervezés nyomán születő értékeknek kiemelkedő szerepe lehet legégetőbb gazdasági problémáink, feladataink megoldásában. Ipari termékeink minőségének, versenyképességének megőrzése és javítása, a termékszerkezet korszerűsítése, az anyaggal és energiával, a termelési kapacitásokkal való ésszerű gazdálkodás elképzelhetetlen a tervezés - ezen belül a formatervező munka - minőségének lényeges javítása, eredményeinek integrálása nélkül. A szakképzett iparművészek, ipari formatervezők tudásának, tehetségének felhasználása, ésszerű alkalmazása (tőkeigényes beruházások nélkül, pusztán a szellemi tartalékok működtetésével) termékeink értékének jelentős növekedését s ezáltal értékesítési 1