Remetei kéziratok 1992/1. [antikvár]

MAJOROS SÁNDOR A DALOSKÖNYV A múltkor már megint Lujzika néném daloskönyvét láttam álmomban, ami - akár egy túlvilágról küldött üzenet - már vagy negyedszázada makacsul vissza-vissza tér emlékeimbe. Nem tudom miért van így, hiszen a temetés másnapján elégettük a daloskönyvet is, avval az ágyneművel együtt, amiben szegény Lujzika néném kilehelte a lelkét, ám úgy látszik vannak tárgyak, amelyeknek a megsemmisülés kimondottan hasznukra válik. Mert szó ami szó: ezt a kicsiny, szürke fedelű könyvecskét azóta sem tudom elfeledni. Túlságosan is izgatta a képzeletemet, és túlságosan is fájdalmas volt a csalódásom ahhoz, hogy ezt megtehetném. Ha most valaki megkérdezné tőlem, milyen is volt az én Lujzika néném, bizony nem sokra menne a válaszommal. Arcvonásaira nem emlékszem, termetére sem, de abban biztos vagyok, hogy világ életében fekete ruhában járt. A hangja pedig olyan mély volt, mintha hordóból beszélt volna. Mindig összerezzentem, ha rámszólt. Érdekes mód, ez a valószerűtlenül mély, szinte férfias hang, lágy lett és köny-nyed, mihelyt Lujzika néném énekelni kezdett. Csoda volt ez a javából, mégpedig olyan csoda, mint amilyen a hernyó átalakulása szépséges pillangóvá. Lujzika nénémet - éppen e furcsa kettőssége miatt - nemigen szerettük. Legalább is nem annyira, s nem olyan nyíltan és őszintén, mint ahogy egy nagynénit szeretni szokás. Kevésszer mosolygott, és idegesítően pedáns volt. Mindig törülgetett, mindig igazgatta a lakás haszontalan csecsebecséit, s ha éppenséggel nem akadt semmi dolga, legszívesebben a bespalettált szobában üldögélt. Akkoriban sem én, sem a testvéreim nem figyeltünk Lujzika nénire, kivéve akkor, ha ő figyelt ránk. Pontosabban: ha valami balul ütött ki a családban, Lujzika néni ünnepélyes lassúsággal kivette szekrényéből a daloskönyvet, és pilleszárny hangon énekelt nekünk belőle mindaddig, amig el nem párolgott belőlünk a düh, a feszültség. Nem kellett azt mondania: üljetek le, és legyetek csönben, mi anélkül is leültünk, és pisszenés nélkül hallgattuk. Tulajdonképpen nem is a dal volt fontos, sem a dallam szövege, hanem a szertartás. Lujzika néni