Szépművészet 1944. szeptember [antikvár]

A. hazai szakirodalom keveset foglalkozott a váci székesegyházzal és annak legfőbb díszével, Maulbertsch freskóival. Amikor másod- és harmadrangú építőmesterekről nagyobb tanulmányok, néha egész monográfiák szóltak, Migazzi Kristóf bécsi hercegérsek, váci püspöknek dolgozó Isidorus Canevaleról alig tudunk többet, mint életrajzi adatait, külföldi műveinek bizonyára hiányos jegyzékét. Legjelentékenyebb hazai alkotásáról, a váci székesegyházról sok építészettörténeti részletet összegyűjtöttek már, különösen az építést megelőző kísérletekről, de mindmáig tisztázatlan, mennyi tulajdonítható Canevalenak és nem ismerjük a székesegyház legközelebbi rokonait a hazai, főként a külföldi emlékanyagban. Pedig kiemelkedő jelentőségű műemléke hazánknak és figyelemre méltó márcsak homlokzatának klasszicizáló törekvései miatt is, ami Magyarországon a XVIII. század hatvanas-hetvenes éveiben az elkövetkező nagy korstílusnak igen korai előfutára. Ez időben hazánkban dolgozó osztrák bárok festők legtöbbje megtalálta már monografusát és Maulbertsch magyarországi munkásságát is legjobb szakembereink méltatták. Az „osztrák Tiepolo“ oeuvrejének megrajzolásával ugyan egyaránt adós a magyar és az osztrák műtörténet, mégis úgyszólván valamennyi alkotását feldolgozták már, a váci falképek kivételével. A legkorábbi sümegi1 (1758) freskóktól kezdve a lebontott bogoszlói kápolna falképein2 (1763), a székesfehérvári egykori karmelita, ma szemináriumi templom5 (1767—69), a győri székesegy­ház4, a pápai plébánia templom 5 freskóin keresztül egészen legkésőbbi művéig, a szombat- helyi falképekig'*, melyeknek már csak vázlatai származnak Maulbertschtől, minden jelentős alkotásáról megemlékezett az elmúlt évtizedek hazai szakirodalma.