Színház 2014. január [antikvár]

Részlet "Csehov, ha egy-egy színrevitel csak a csehovi dramaturgia vagy a Sztanyiszlavszkij-féle színpadi világépítés tankönyvi külsőségeit akarja megjeleníteni, tud rossz vagy unalmas is lenni. Ami 1900 körül a Moszkvai Művész Színházban még farce volt, vígjáték, travesztia, azt a nyugati és a Csehov utáni orosz színházi tradíció az 1920-as évektől egyfajta teatralizált elégiává hangolta át. A darabok lassú tempója, a szerzői utasításokban is megjelölt szünetek-hallgatások, a látszólag összefüggéstelen, a reflexiók hiányából épülő dialógusok vagy a hipernaturális díszletek kétségkívül hozzátartoznak ehhez a tévképzethez: a megbocsátólag-fájdalmasan "unalmas, mégis szép" Csehov-brandhez. De létezett-e egyáltalán, és létezik-e még ez a Csehov-knowhow? Nem lehet egyértelműen sem nemmel, sem igennel válaszolni erre a kérdésre. A kortárs orosz Csehov-adaptációkban, a nemzetközi fesztiválok Csehov(át)értelmezéseiben, a magyar színházkultúra utóbbi két-három évtizedében - ha csak a Katona József Színház kánonalakító Három nővérére (1985), Platonovjára (1990) és Cseresznyéskertjére (1995) gondolunk - már aligha; jóllehet szinte minden rendezés használ valamit azokból a sztereotipikus, színházi Csehov-effektekből, amelyek maradéktalanul együtt talán soha nem jelentek meg az "egyetemes" színháztörténet egyetlen Csehov-színrevitelében sem. A "hogyan szokás Csehovot játszani?" brandje tehát fikció."