Színház és Filmművészet 1956. július-augusztus [antikvár]

ELNÖKI MEGNYITÓ IDavvas József beszéde A NÉPMŰVELÉSI MINISZTÉRIUM NEVÉBEN meie,g szeretettel köszöntöm hatodik színházi fesztiválunk záróvitájiániak résztvevőit. Mielőtt átadnám a szót iBoth elvtársnak referátuma elmondására, elnöki bevezetőként szeretnék néhány szót mondani, eltérve attól a szokástól, hogy a miniszter a vita végén zárszóként mondja el a magóét, amit csak tudomásul lehet venni, de vitázni vele nemigen. Abból szeretnék kiindulni, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártja XX. kongresszusa a magyar élet, a magyar politikai élet és — hozzátehetem — a magyar szellemi élet minden területén új gondolatokat, új tervek formálását indította el. Tervek, gondolatok,- javaslatok, és ezzel együtt a múltra voinatkozó éles íkritikák hangzanak, zajlanak a magyar szellemi élet minden fterületén. Gondolom, egy ilyen folyamat kiibomlásának leszünk tanúi, s én helyeslem, hogy így legyen ez ezen a záróvitán is. Én a vita elől nem szeretném elvenni a levegőt. Amit előre elmondok, azt azért mondom el, hogy a vitába ezek is kerüljenek bele, annyival is inkább, mert mi a jövőben az eddigieknél sokkal inikább úgy szeretnénk megoldani problémáinkat, hogy minden fontos lépésünknél kikérjük az elvtársak véleményét, tanácsát, és igénybevegyük segítségüket. Lehet, hogy kifelé még nem látszik, de a Minisztériíumban is folynak viták, termelődnek, alakulnak új gondolatok és új tervek. Azt hiszem, az elvtársak is úgy állapítják meg, hogy gyakorlati munkánkban ez az új még nem nagyon látszik, s én kiUönösen most, tudva, hogy mi folyik most a színházi átszervezés területén, kénytelen vagyok igenlően tudomásul venni, hogy valóban még nagyon kevés látszik a gyakorlatban abból az újból, ami a Minisztériumban tervekben, gondolatokban és szándékokban érlelődik. Egy kicsit úgy tvagyunk — s én azt hiszem, az elvtársak közül is nagyon sokan vannak úgy, —mint amikor a kéz egy kicsit még a régi reflexek szerint mozdul és a megszokott után csak nehezen tudja követni azt, ami a gondolatokban kezd újjáformálódni. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ez jól van így. Nem jól van így. Meg kell mondanom, egy kicsit az országos politikában is, de a kultúrpolitikában is, a Népművelési Minisztérium munkájában is az események után kullogunk. Nehezen bontakozik ki az, ami kibontakozhatnék, vannak fékező erők is, amelyek útjában állnak annak, hogy kibontakozzék mindaz, aminek ki kellene bontakoznia. Persze tudom, í^cgy a gyakorlati életre való alkalmazása ilyen hatalmas elveknek, amelyek a XX. Szanház és Filmművészet 1956. 7—8. 31 481