Színháztudományi szemle 23 [antikvár]

"Hogy jobban megértsük egymást« _ adjunk nevet a dolgoknak"7^ - valószínűleg célszerű ezzel az Örkény Istvántól vett /a igy a tárgyhoz 1115/ idézettel kezdenünk témánk kidolgozását. Annál is inkább, mivel a két fogalom végleges tisztázásával még adós az esztétika tudománya, s ha egyiknek, illetve másiknak a leírásában ért is el jelentékeny eredményeket, a kettő egymáshoz való viszonyát egyelőre nem tudta pontos arányában megragadni. Ezért, sajnos, a terminológiai zavarral eleve, s kiktt-szöbölhetetlenül számolnunk kell, mert az utóbbi két-három évtized hazai szinikritikája, de irodalomtörténetirása is szemrebbenés nélkül használta, használja szinonimaként a két szót, s ez nem is mindig a birálói slendriánság, fölkészületlenség következménye, hanem az említett jelentésbizonytalanságé. Ráadásul az "abszurd" és a "groteszk" egyaránt használatos melléknévi és főnévi funkcióban /például< abszurd dráma - a II. világháború utáni évektől számított drámatörténeti Iskola; az abszurdok - Ionesoo, Beokett és társaik, vagy akár a müveik; groteszk látásmód - egy bizonyos világszemlélet; Örkény groteszkje - az iró valamelyik miire atb./ A problémák megoldását a dolgozat keretei között semmiképp sem Ígérhetjük, hiszen célkitűzésűnk történeti, nem elméleti természetű. Két korábbi saját vázlat^2^ alapján - a természetesen a legismertebb szakirodalon/^ és az újabb összegzések^^ figyelembevételével - megpróbáljuk nagyjából világosan elhatárolni egymástól a két fogalmat. Véleményünk szerint az abszurd és a groteszk közös lényege az egyes ember és az egész emberi nem létére ránehezedő katasztrófa fölismerése, tudata és tudatosítása. A személyes élet kivédhetetlen vége, a halál, illetve a történelmi folyamat kivédhetetlennek tünő vége, a világpusztulás a döntő élmény az abszurd és a groteszk művelői számára. Ez a szembenézés többféle attitűdből történhet /lehet például tragikus vagy komikus, transzcendens vagy ateista atb./, de ez közös, nem pedig elválasztó Jegy. Az abszurd két abszolúte össze nem illő dolog viszonyából keletkezik. E végletes szakadás mögött mintaként az embernek és létének viszonya húzódik meg. Hivel a kiemelt abszolút össze nem illők közötti szakadék áthidalhatatlan, az abszurd szükségképpeni jellegzetessége a mozdulatlanság /csak a biztonság kedvéért utalunk Beokett Oodot-ra várva oimü darabjának két főszereplőjére, akik 7