Szkholion 2012/1. [antikvár]

KÓRTEREM ELŐHANG I „Valahová visszaérkeztél" (Balázs Imre József: Három utcahossz) - legyen az egy kastély, járdaszeglet, állatkert, Prága, vagy egy párizsi éjszaka - ahol elidőzöl, s közben ismét útra kelsz: utazol itt, a Szkholion lapjain. E különös labirintusban utcatáblák vezetnek Frankenstein vagy épp Woody Allén teremtményei között, a test szövetein át, a bőrön hagyott nyomatokon és véseteken keresztül. A túra verbális terei mellett megjelenő vizuális felületeket Győrffy László képei szolgáltatják. Ahogy Veress Dani fogalmaz: „horrorcirkusz", ami az alkotások által a szemünk elé tárul. A „poszthumán" és a „technorealizmus" kategóriákkal is illetett művészet megakaszt, sokkol: torzóival, testmaradványaival nem az emlékezést szolgálja, hanem a felejtést, s mégis biztos, hogy ezek a képek makacsul megragadnak bennünk. A Mű-tét rovat darabjai testek, arcok, történetek furcsa torzóját rajzolják meg: fe-kete-fehér négyzeteket, ruhafoszlányokat, városokat férceinek össze úgy, hogy közben a tekintet fókuszába a varrat, a hasadás kerül. A „sötét, dús halom" (Ughy Szabina: Leporello), a „kastélyok tévelygői" [Balázs Imre József: Három utcahossz), a „milettvolnák" (Urbán Ákos: Még valamit a lábazatokról) határterületeket reprezentálnak: a „szemhéjon" [Serestély Zalán: Tenyér) innen és túl lévő dimenziókat vetítik egymásra, mialatt a vászon is láthatóvá lesz. E szövegek az emberen túlról jeleznek, mégis a testben, a „homlok vörös foltjában" [Somogyi Tibor: Monocerosz napja), a járdaszegélyben megrekedve. A Nagj^fizit írásaiban a határhelyzetek feltárása dominál. A Balázs Imre Józseffel készített interjú [Lapis József és Korpa Tamás] a nyomhagyás eltérő eljárásaira, a különféle megszólalásmódokra és szövegtípusokra mutatnak rá az emberi-állati perspektíva vagy éppen a gyermeki-felnőtt nyelv különbözőségeire reflektálva. Szintén Balázs Imre József alkotásaira koncentrál Csordás László kritikája, aki az otthonteremtés-otthontalanság együtthatására hívja fel a figyelmet a Fogak nyoma című kötet kapcsán. A saját, valamint az idegen test és környezet közti átmenet kerül előtérbe Lengyel Imre Zsolt írásában, mely Ughy Szabina debütáló kötetével foglalkozik. Bujdosó Ágnes filmkritikája, az Éjfélkor Párizsban gazdag nyelvi-képi építkezéséről számol be, valamint a kulturális tradíciókra, a városhoz köthető klisékre és a jelenre folyamatosan reagáló filmnyelvről tudósít. Veisz Bettina az Állatkerti történet színházi bemutatójáról írott sorai pedig emberi-embertelen dinamikus egymásnak feszülését vizsgálja. A verbális Boncasztalra kiterített szövegek a standard és periféria, a legitim és illegitim dimenziójába kalauzolnak társadalmi, földrajzi, történelmi, antropológiai, valamint kulturális szinten egyaránt. Az egyes tanulmányok offiine és online felületeket, a standard nyelvhasználatot és a nyelvjárásokat, az embert és teremtményét hívják újra egy szövegtérbe a korábbi elgondolásokat elbizonytalanítva, újabb dialógusoknak lehetőséget teremtve. Bízom abban, hogy lapszámunk alkotásai biztos kézzel vágnak és metszenek le anyagukról elhalt részeket, s öltenek hozzá életképes szöveteket. Hiteles térképet nyújtanak az utazónak, aki bármilyen ég alá is téved, már biztos tekintettel tudja olvasni a nyomokat és hasadékokat. Jován Katalin I r