Zenész 2003. január-február [antikvár]

Kedves Olvasók!Egy mai zenésznek már természetesnek hat az a lehetőség, hogy kísérleteit, ötleteit, zsengéit otthon rögzítse valamilyen formában. Bár az igény már korán megvolt erre, azonban néhány évtizeddel ezelőtt még komoly akadályokba ütköztek az ilyen irányú törekvések.Kezdetben volt a Terta magnó. Orwo szalagra remekül lehetett rögzíteni a rádióban elhangzó kedvenceket, de a héthúrosból hathúrossá átalakított orosz dobozgitáron játszott hamis akkordokkal és a "kamu" angol szöveggel énekelt nótákat is felvehettük a mellékelt mikrofonnal. Később a négysávos Tesla magnók korában ügyes barkácsolók azt is meg tudták oldani, hogy az egyik sáv lejátszásával egy időben a másikra felvétel készüljön. Ennek a típusnak még egy előnye volt, a felvételi hangerő maximumra tekerésével príma gitártorzítóhoz jutottunk. A jól tájékozottak azonban tudni vélték, hogy nyugaton ezt nem egészen így csinálják... aztán a szalagos magnók mellett megjelentek a hordozható kazettások, beépített mikrofonjukkal és automata felvételi szintszabályzójukkal - mely a csendből sistergést, a hangerőből grízes tésztát készített - a zenekari próbák legfontosabb berendezésévé léptek elő. A négysávos, keverővel összeépített piciny "stúdiók" megjelenése szinte forradalmasította az otthoni felvételkészítést, aki győzte jó minőségű kazettával és türelemmel, az egészen korrekt hangzású demót kapott végeredményül. A keskeny szalagra dolgozó többsávos, orsós magnó már a tehetősebbek kiváltsága volt, a drága gép mellé még keverőpultot is kellett venni, cserébe viszont csaknem stúdiószintű felvétel járt. A személyi számítógépek már komplex felvételtechnikát kínáltak elérhető áron, először csak MIDI szekvenszerként, nem sokkal később soksávos digitális magnóként is. Kialakult a hard disk recorder "műfaja", ezek a mindentudó masinák a komponensek olcsóbbá válásával hamar bekerültek a zenészek otthoni fegyvertárába.