Magyar Nyelv 2007. szeptember [antikvár]

MAGYAR NYELV cm. EVF. 2007, SZEPTEMBER 3. SZAM Pereszlényi Pál grammatikája (1682.) Források és párhuzamok* 1.Bevezetés. - Ebben a dolgozatban az egyik korai magyar grammatikával, Pereszlényi Pál 1682-es „Grammatica Lingvae Ungaricae" című munkájával foglalkozom. Vizsgálom lehetséges forrásait, és azt, milyen kategóriákkal és terminusokkal írta le a magyar nyelvnek a latintól eltérő tipológiai sajátosságait. Feltételezésem szerint, mivel a pereszlényl-grammatika egy világszerte használt jezsuita nyelvtannak, emmanuel Alvarez művének a magyar adaptációjaként készült, elsősorban gyakorlati, nyelvtanító céllal, ezért lehetőség szerint igyekezett ragaszkodni a latin mintához, s a magyar sajátságok leírása inkább a latin kategóriarendszeren belül, annak módosításával történt, mint új kategóriák bevezetésével. Kitérek arra is, hogy az alkalmazott megoldások mennyiben párhuzamosak azokkal az esetekkel, amikor szintén a latintól eltérő típusú nyelveket írtak le a latin grammatika keretében. (Európában ez a finnugor nyelvek korai grammatikáit jelenti.) Itt az tűnt valószínűnek, hogy a hasonló leírási gondokkal szembesülő szerzők hasonló kiindulásból egymástól függetlenül hasonló megoldásokhoz jutnak el. A dolgozat tehát a következő részekből áll: az első részben Alvarez latin grammatikáját mutatom be elméleti és nyelvtanító szempontból, felhasználását más nyelvek leírásában. A második rész ALVAREZ hatását mutatja be a PERESZLÉNYl-grammatikában. A harmadik rész a magyar nyelvnek a latintól eltérő legfontosabb tipológiai jegyeit sorolja fel, hiszen az alapproblémát ezek jelentették a nyelvleírásban. A negyedik rész a latinizált héber graimnatikából szánnazó megoldásokkal foglalkozik. Az ötödik részben külön is megvizsgálok egy kérdést, a névragozási rendszer leírását. A hatodik rész a mű nyelvpedagógiai vonásait vázolja. Az utolsó rész összefoglalja a PERESZLÉNYl-grammatika legfontosabb eredményeit és párhuzamait. 2. A jezsuita latin grammatika: Emmanuel Alvarez. -A) A vulgáris nyelvek első grammatikái a latin mintáját követték, feladatuk szerint pedig a latin nyelvtanítás segédletei voltak, míg később az idegen nyelvűek nyelvtanítását szolgálták. A korai magyar grammatikák előszavukban általában az idegen ajkúak magyarra tanítását jelölik meg célként. A magyar mint idegen nyelv tanítása szervezett formájában a latin nyelv tanítási gyakorlatából nőtt ki, hiszen a nyelvtanítás alapvetően és sokáig kizárólagosan a latin nyelv tanítását jelentette, a nyelvtanítási módszer pedig a latin tanításának módját. A középkortól, a középkori latin és a neolatin nyelvek elkülönülése után a latint már idegen nyelvként oktatták, hiszen többé senkinek sem volt az anyanyelve. Ezért az addigi * A dolgozat az OTKA támogatásával (T-37516) készült. A magyar nyelvű idézetek Pereszlényi grammatikájának a pályázat által támogatott fordításából származnak (Pereszlényi Pál 1682/2006).