Magyarosan 1940/2. [antikvár]

Zűrzavar az idegen személynevek használatában. — Levél Erdélyből. —. A kolozsvári Thalia magyar színház, tehát egy irodalmi intézet igazgatósága, a Gyermekkeresztesek e. darab első előadására meghívókat küldött szét. A darabot, a meghívás szövege szerint, Lucián Blaga írta, zenét hozzá Sabin Dragoi írt, a díszleteket Demian Tassy festőművész tervezte. Az előadás megtörtént, a mű megérdemelt tetszésben részesült. Amit utólag szóvá teszünk, nem az előadásra és darabra vonatkozik, hanem a szétküldött meghívó szövegére, abban is a nem magyar személynevek használatára. Ez helytelen, zavaros, következetlen. Szóvá lehet és szóvá kell tennünk ezt a használatot két okból. Először, mivel egy irodalmi intézet meghívóján olvastuk, tehát ott, ahol a nyelvhelyességre-vigyázás úgyszólván hivatali kötelesség. És szóvá lehet és kell tenni másodszor azért, mert sajnos, ez a zavaros és helytelen nyelvhasználat általános hiba, lépten nyomon ott ékeskedik, helyesebben ott éktelenkedik mind az irodalmi nyelvben, mind a közbeszédben. Mi a helytelen, nyelvünk természetével, rendszerével össze nem egyeztethető a meghívó szövegében és általában az idegen személynevek használatában? Helytelen, nyelvünk természetével, rendszerével ellenkező eljárás a Lucián Blaga névhasználat — szórendje. Nem kétséges, hogy a magyar természete, szokása, tehát törvénye az, hogy elül mondjuk és írjuk a családnevet s utána a keresztnevet: Nagy István, Kolumbus Kristóf, Kálvin János, Schiller Frigyes, Saguna András. Tehát: Blaga Lucián és nem Lucián Blaga és Dragoi Szabin és nem Sabin Dragoi. Az idegen személynevek sorrendjének ez a nyelvünk, gondolkozásunk rendszerével meg nem egyező, tehát hibás használata, mint annyi más nyelvszeplő, újabb keletű jelenség. Pontosabban meghatározva a világháború óta terjedt el. A világháborúig szórványosan fordult elő.