Ideggyógyászati Szemle 1970-1971. január-december [antikvár]

Részlet a műből: I Hermann Imre köszöntése A nyolcvan éves Hermann Imrét köszöntik a magyar psychiaterek és psycho-logusok, akik megfigyelésekben és gondolatokban gazdag életművéből legtöbbet tanulhatnak. Neve, mint psychoanalytikusé ismert világszerte. Művének jelentősége túlnő a lélekelemzés problémakörén; hasznos eredményeket, termékenyítő gondolatokat nyújt a kísérleti lélektan,, a gondolkodáslélektan, a psychopathológia, a kultúr- és szociálpsychológia számára. Orvosi pályáját, mint psychiater kezdte a gyulai kórház elmeosztályán. Mint tudományos kutató először kísérleti psychológiával foglalkozott. Első közleménye érzékeléslélektani „(Adatok a fehér fénynek a színes fényhatás gyengítőképességéhez és kontraszt elméletéhez" Math. és Term. Ért., 24, 1911). Később is mindvégig megőrzi vonzódását a pontos fenomenológiai megfigyelés és érdeklődését a kísérletek iránt. Ehhez egy látszólag ellentétes, valójában dialektikusan kiegészítő törekvése társult: a társtudományok eredményeinek és távolabbi analógiáknak bevonására psychológiai nézeteinek felépítésébe. Első psychoanalytikus irányzatú munkáiban már arra törekszik, hogy a psychológia egy másik területével: a gondolkodáslélektannal találjon kapcsolatot („Intelligenz und tiefer Gedanke 1920, Psychoanalyse und Logik" 1924, később ugyenebben a témakörben: „Das Ich und das Denken" 1929.) Ennek során állapítja meg először az érzékszervi tájékozódások és bizonyos gondolkodási formák analógiáját, amit később psychopathológiai tanulmányaiban is felhasznál. Általános^ lélektani orientációja évtizedekkel megelőzi H. Hartmannt, illetve az ún. „En-psychológiát". A kísérleti lélektan és a mélylélektan között is kapcsolatot keres. 1921-ben jelenik meg közleménye a választások formai törvényszerűségeiről („Ober formaié Wahltendenzen" Zschr. f. Psychologie). Rendkívül egyszerű és logikusan felépített kísérletsorozattal bizonyítja be, hogy egy sor tagjai (számok, egymás mellé rakott gyufaszálak, érmék) közül, ha a választásban kizárólag formai tényezők érvényesülnek, a kisgyermek a szélről választ, míg hat éves kortól kezdve mindjobban előtör, majd uralkodóvá válik a középválasztási tendencia. Ettől kezdve a széli pre-ferentia, mint regressiós tünet értékelhető. Ezek a kísérletei a Rorschach-teszt vizsgálatok egyes tapasztalati tényeit is psychológiailag értelmezhetővé teszik. 1929-ben jelenik meg tanulmánya a kényszerneurózisról („Die Zwangs-neurose und ein historisches Moment in der Überichbildung" Int. Zschr. f. Psa. 15), amelyben a közeli családtagok életvezetését jellemző súlyos morális ellentmondásoknak codetermináló szerepet tulajdonít a kényszeres személyiségfejlődésben és tünetképzésben. (Ugyanebben a témában: „Beobachtungen über die Zwangsneurose" Acta Psychoth. et Psychosom. 1, 1960) 1934-ben jelenik meg „Die Psychoanalyse als Methode" c. könyve, amelyben a lélekelemzésnek, mint gyógyító és kutató módszernek a szabályait gyakorlati és ismeretelméleti szinten kidolgozza. (Magyar kiadásban: „A psychoanalysis, mint módszer"). Ez a maga nemében szinte egyedülálló mélylélektani tankönyv nemzetközi elismerést vívott ki. 1963-ban jelent meg új, bővítet kiadása (Westdeutscher Verlag. Köln und Opladen). 1 Ideggyógyászati Szemle 1