MABI tudósító 1943. január-december [antikvár]

N. évfolyam. 1943. 1. Hám. Irta: Dr. Hindy Zoltán. Mit akarunk? Ezzel a kérdéssel vezettem be a MABI TUDÓSÍTÓ első évfolyamának első számát. Ez volt tehát a lap első mondata. Most az első esztendőt lezártuk, számot kell adnunk, ¦ hogy elértük-e azt, amit akartunk. Megdönthetetlen hittel és az eredményben rendületlenül bizakodó reménnyel indultunk el valamennyien, a gondolat [elvetésétől az első szám megjelenéséig tartó útra és ugyanígy ültem az írógép elé, amikor a szám vezető cikkének írásába fogtam. Ha a pályám különböző szakaiban és különböző kiágazásaiban összegyűjtött soksok emlékemet mind fölrázom, nem tudom, lelek-e még egyet, amelyre az eredményt megvizsgálván, olyan tökéletesen rá merném mondánk Igenl Ezt akartam. E megállapítás különben még erre sem illik egészen, mert többet értünk el, mint amennyit reméltünk. Akárhová megyek, az Intézettől legtávolabb eső társaságba, alig fordul elő, hogy erről a dédelgetett gyetmer-kémről szó ne esnék. Mindig pirulnom kell miatta, nem azért, mint más apának. hogy rosszat mondanak róla, hanem folyton csak dicsérik. Az Istenért csak nem dolgozunk olyan tökéletesen, hogy már egy kis jótanácsot se lehetne nekünk adni. Be jól esnék, ha ilyent is hallanék, mert én még különbet szeretnék. Talán ez az őrök elégedetlenség, amelyet magamban következetesen ápolok és mindenkire átvinni igyekszem, okozza, hogy eddig még gáncs nem ért bennünket. Az ebből származó örök forrongás — ágy látszik — kiütközik a lapon. Mifelénk az a szokéts, hogy senkisem azért végzi a dolgát, mert végeznie kell. Felteszem még a legkisebb munkatársamról is, akitől a munkáját igazán nem irigylem, hogy ö is a távolabb fekvő célt látja és annak a szolgálata hajtja. Talán a súrlódásokat is az okozza, hogy a gondjaira bízott érdek szolgálatába nagyon belefekszík. Ha így van az intézeti munka minden terén, hatványozottan mutatkozik annál a munkánál, amelyet a Tudósítóba fektetünk. Az elgondolásunk az volt, hogy az Intézet biztosítottaival olyan kapcsolatot létesítsünk, amely végeredményben kialakítja a zavartalan működéshez szükséges közszel-lemet. A nagytőmegekre kiterjedő társadalombiztosítás menetéhez tartozik, hogy necsak a műhelyben forgolódók lássanak oda be. hanem akikért forgolódnak. azok is kapjanak egy-egy kis bepillantást. Ne legyenek műhelytitkok. Ha a hivatali érintkezésen felül nem keresünk más kapcsolatot, egymástól any-nyíra idegenek maradunk, hogy a fagyasztó légkörben mindnyájan megdermedünk. Már pedig az valamennyiünknek megárt. Tudnunk kell egymásról, mert szorosan összetartozunk. Ha bennünk csak az ügyeket intézők rideg társasagát nézik, a közös érdekeink sinylik meg. 1