Medicus Universalis 1989. 1-6. szám/Supplementum [antikvár]

hbdiods uhivebsalis xxir/1. 7-9. loss. Oktatóskutató Intézet, Budapest AZ EGY HALLGATÓ—EGY OKTATÓ PEDAGÓGIÁJA DR. VÖRÖS LÁSZLÓ 3oportpszichülógia idevágó ehhez csatlakozó inódszer- Kevés ősibb képlete van a pedagógiának, mint a személyes kapcsolaton alapuló, meghitt, négyszemközti oktatási szituáció. Szoros rokonságban ál! a másik ősképlettel: a „face—to—face" orvos—páciens, vagy pap—hí't'ő, vagy jogász—kliens alaphelyzettel, melyek eredményességéről és bonyolultságáról szinte minden modern polgárnak megvan a maga tapasztalata. Nem túlzás állítani, hogy családon, társadalmon, államon belül is külön életet él a négyszemközti kapcsolatok köre, melyet az oktatásban a házi tanítóig, a házi nevelőnőig, a szülő—gyermek pedagógiai szituációig lehet visszavezetni. E hagyományos kapcsolatmódnak, pedagógiai és társadalmi gyakorlatnak azonban módosult és szűkült közege a tömeges oktatás, a kötelezővé tett tanulás időszakában — ennek folyományaként előretörtek azok a módszerek, amelyek egy kisebb-nagyobb csoport (tanulókör, szeminárium, osztály, évfolyam) egyszerre oktatásának kedveztek, fgy nyert polgárjogot a sokaság oktatása az egyedi oktatással szemben. Társadalmi ide illő válaszként a kiscsoportos oktatás módszereit támogatta velük szemben a progresszió, amelyeknél meglehetősen meghatározó elemnek bizonyult a csoportnagyság (az ideális 3—4 főtől, a még használható 6—8 főig, az elviselhető 18—20 főig). Á reformpedagógia főleg e kiscsoportos oktatási formákat tanulmányozta, a ismereteinek segítségével, tannal [1, 2, 3]. Nagyjából évszázadraik közepére esils: a kiscsoportos oktatásra vonatkozó új módok begyakorlása. Kiérlelé-sük azonban korábbi keletű, visszanyúlik a századelőre. Az 1960-as, és még inkább az 1970-es évek új eszméket, új tömegesedést hoztak a felsőoktatásba is, akár az oktatás egészébe. Előtérbe kerültek azok az elképzelések, hogy a diák — mintegy a tömegoktatás „Generalsaft"-jának ellensúlyozására — egyedi tanmeneteket vehessen figyelembe, maga választhassa meg azt is amit tanul, de azt is, akitől tanul, egyedi sebességgel sajátítson el ismereteket, stb., stb. Ez az, amit a pedagógiai irodalom az oktatás/tanulás perszo-nifikálása, individnalizálása címen szeret összefoglalni. Sajátos módon az oktatás — többek között: a felsőoktatás — új típusú intézményei is segítették e követelések kibontását, ilyen vagy olyan realizálását. Amikor az angol munkáspárt kezdeményezésére létrejött a Nyitott Egyetem (Open University, OU) országos hálózatrendszere, regionális konzultatív központokkal, központi segédanyagokkal, melyeket postán juttattak el a zömmel fiatal felnőtt és felnőtt aísóközéposztály-beli diákoknak egy távoktatás keretében, melybe beledolgozott a rádió és a televízió is — akkor itt is felvetődött a tananyag személyreszabott oktatásának igénye. Mivel az előadások, demonstrációk a rádióban vagy a televízióban zajlottak; a megküldött könyvek, feladatlapok pedig az otthoni tanulást segítették elő — égető szükségét érezte oktatásszervező és diák, hogy a két pólus között legyen egy olyan oktató is, aki konzultációs céllal adott időben egyedi és/vagy csoportos foglalkozásokon, alkalmakon mintegy eligazít — a szó ere-deti értelmében konzultál — a távoktatási rendszer diakjaival [4]. A konzulens, a konzultáns — ezúttal a szó eredeti értelmében egyik fő, gyakorta: négyszemközti — pedagógia-szerinti képviselője lett az angol Nyitott Egyetemnek és Commonwealth-beli társainak pl. Kanadában, Ausztráliában, Űjzélandon, az angol mintát követő thaiföldi, jordániai, mexikói stb. hasonló kísérleteknek. Az angol újítással szinte párhuzamosan alakul ki egyfajta amerikai nyitott egyetem illetve főiskola-kísérlet is, amely az Államokban és Izraelben, részben az NSZK-ban terjed el. Ebben is középponti alak a konzulens. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy van olyan oktatási rendszer, amelyben századunkban az oktatónak kötelező konzultációs fogadóórát tartania és az ott jelentkező diákok kérdéseire — saját témáján belül, egyedileg vagy csoportos keretben, ez most mindegy — választ adnia. Ez az angol és amerikai elitegyetemek egyik többlethozzájárulása a diákok pénzéért, de az igazság úgy kívánja, hogy megjegyezzük: tömegegyetemek, sőt főiskolák (collegek) is élnek e megkötéssel. Összegezve: a tömegoktatás ellen az egyedi oktatást, konzultációt; s a modern médiákra alapuló új felsőoktatási formáknál is lényegében ugyanezt kellett kitalálni ahhoz, hogy az individualizált és személyreszóló oktatás újra felkapott követeléseinek érdemileg eleget tudjon tenni a modern oktató [5]. Orvos-oktató — medikus Hosszú, sajnos szükségszerű bevezetés után juthatunk el a köztes tárgyhoz — orvos és a medikus közös munkájához egy oktatási folyamatban, melyben ideális esetben a medikus-famulus a kérdezőt, az orvosoktató a felelőt, s együtt egy problémaközelítő és problémamegoldó mikroközösséget képviselnek. Jelentős professzorok azonban idejében vészjelzéseket adtak le, hogy ez a közösség ma nincs igazán jelen. ElUs jegyzi meg Pickering professzor megállapítását, hogy a tanulmányozó-kérdező diák kiveszőben s ez a jelenkori orvosképzés tragédiájához fog vezetni [6 ]. Hogy Magyarországon ugyanígy alakul-e, erről pl. az orvosegyetemi üzemi sajtó is meglehetősen ellentmondásos adatokat közöl, így magam, ki közel két évtizede gyakorlatilag az orvosegyetemen kívül élek, világos képet alkotni nem tudok. Már pedig ha a kérdező, érdeklődő, motivált, a szakmai tudatosság bizonyos fokát megélni nem tudó medikus lett napjaink prototípusa, akkor a nég;^szemközti oktatás minden előnye visszájára válik. Az intimitás átcsap ürességbe, a részvétel részvétlenségbe, a lényeg elsikkad, s a kiscsoportos, vagy négyszemközti oktatás mindensége semminek bizonyul. Ha viszont az aggályos, aggodalmaskodó hangadók túloznak, akkor ezzel, ha nem közvetlenül is, a kényelmesebb, — nagytantermi, szemináriumi — oktatási formákban hívőknek adnak akarva-akaratlanul érveket. Mindenesetre az a jelentős vívmány, hogy egy eleddig nem eléggé beesült és megméretett — s leginkább gyakorlat-közeli, élet-közeli — oktatási forma: a körzeti orvosoknál eltöltött gyakorlati idő praxisközeli kitöltése eleven problémák megbeszélésével és megoldásával — jelentős veszélybe is kerülhet, ha a partnerek