Orvosképzés 1984. január-december [antikvár]

Részlet: Az „Orvosképzés" c. folyóirat szerepe az orvosok továbbképzésében* Írta: SIMONOVITS ISTVÁN Feladatom, hogy számot adjak egy szívemhez nagyon közelálló kérdésről: az „Orvosképzés" c. folyóirat szerepéről az orvosok továboképzésében. Tanulmányom 3 főkérdés megválaszolására összpontosítom: Mi tette szükségessé azt; hogy 1960-ban az Orvosképzést újra életre hívjuk? Mi a szerepe lapunknak az orvosok továbbképzésében? Mennyiben segíti e folyóirat pártunkat, kormányzatunkat egészségpolitikai célkitűzések megvalósításában, népünk egészségi állapota, egészségügyi ellátása folyamatos javításában? Végül abból az ismert igazságból kiindulva, hogy a jelent megérteni a jövő feladatait helyesen meghatározni csak a múlt ismeretében lehet, bevezetőként fel kell vázolnom az 1911-ben alapított „Orvosképzés" létrehozói célkitűzéseit és e célkitűzések megvalósítását 1944-ig. Ezzel egyben fővonásaiban képet adok az „Orvosképzés" szerepéről hazánk orvosainak továbbképzésében a folyóirat első szakaszában. 1) Az „Orvosképzés" célkitűzései és e célkitűzések megvalósulásai életének első: 1911—1914-ig terjedő' szakaszában. Az előzőekben leírtak alapján tanulmányomat a 1911-ben útjára indított folyóirat létesítése körülményeinek ismertetésével kezdem. A lap célkitűzéseiről, létrehozása megszervezéséről részletekbe menően az „Orvosképzés" első évfolyamának első száma [1] ad képet. Ebből a gazdag anyagból a következőkben csak a lényeget emelem ki. Századunk első évtizedének legkiemelkedőbb szervező orvostudósai 1910-ben megszervezték az „Orvosi Továbbképzés Központi Bizottságát''. E bizottság kialakításában jelent meg az „Orvosképzés". A Bizottság elnöke dr. Tóth Lajos, a kolozsvári egyetem egykori tanára, majd a Vallási- és Közoktatásügyi Minisztérium miniszteri tanácsosa volt. Hogy az elnök a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium felsőoktatást irányító munkatársa lett, annak oka, hogy 1950-ig - az Egészségügyi Minisztérium létrehozásáig-Magyarországon az orvosok képzése és továbbképzése ugyanúgy, mint a gyógyszerészek képzése a „Kultuszminisztérium" ügykörébe tartozott. Dr. Tóth Lajos sokoldalú, jelentős munkásságot fejtett ki az orvosképzés területén. A kor nagy orvosvezetőire Korányi Sándorra, Grósz Emilre támaszkodva, vezető szerepet töltött be a budapesti Pázmány Péter Tudomány Egyetem Orvosi Fakultása külső klinikai telepének, továbbá a Debreceni Tudomány Egyetem Orvosi fakultásának felépítésében. Halála után az „Orvosképzés" külön számban [2] méltatta érdemeit. Mellszobrát Zsebők Zoltán állíttatta fel a „külső klinikai telep" kertjében, a Radiológiai Intézettel szemben. Őt csak munkásságából és mellszobráról ismerem. De személyesen is ismerhettem, elsősorban orvostanhallgatóként a Bizottság kiadásában megjelent „Orvosképzés" első szerkesztőjét, a „Nagy-Váradi" szemészdinasztia unokáját, a világhírű