Serdülő- és gyermekpszichoterápia 2001. október [antikvár]

Egy fiatal kolléga a szupervíziójában azt mondta, hogy nem tudja leírni az óráit, még a tollhoz sem tud hozzányúlni. Amikor elmegy a páciens, akkor ő „becsukja magában az ajtót" és utána semmi nem jut az eszébe; a terápiás órán pedig - úgy érzi - sok olyasmi, ami „nem oda való". Szeretne „okosakat érezni". Megírni a pszichoterápiát haladóként sem könnyű. Ebben a félévben a Szegedi Egyetem negyedéves pszichológia szakos hallgatóinak pszichoterápia tantárgyat tanítok, ami hallatlanul érdekes és hihetetlenül nehéz. Minden szóba a terápiás tapasztalat nélküli tanuló/megismerő ember szemével próbálok belenézni, miközben ezeket a szavakat már régen más nyelven, nagyrészt utalásos módon használom. Egy egész napig gondolkoztam azon az evidens negyed mondaton, hogy mit jelent a pszichoterápia Buda Béla-féle definíciójában az, hogy a pszichoterápia a „...ható elemeket a lehetőségek szerint tisztítva és sűrítve tartalmazza...". Mit fogok majd mondani arról, hogy „tisztítva és sűrítve"? Mitől kell megtisztítani mit, hogy kell azt csinálni, hogy lesz abból eszencia, és az a valami, amit mondok vagy nem mondok, teszek vagy nem teszek, most vagy máskor vagy semmikor és milyen alapon? Arra az órára és a hallgatók számára bizonyos szögből megvilágítottam a témát, amiért hálás vagyok nekik. Később eszembe jutott, hogy egy más szemszögből a szakcikk írás is tisztítás és sűrítés. Amikor írunk - polimorf (kristályosodási) folyamatnak vagyunk alkotó részesei. Én legalább is. Mert nagyon igaza van a fiatal kollégának, ha okosakat akar érezni. Üzenem neki és minden érdekeltnek és érintettnek, hogy a terapeuta okos érzései a tollában vannak.