Papi Lelkiség 1943-44/2. [antikvár]

Részlet a könyvből: Krisztus követségében . . Szüntelenül hangzik a hivatkozás és panaszkodás a nehéz, sőt egyenesen válságos időkre. Nem alaptalanul, hiszen mindig fokozódóan súlyosodik ránk az idők járása. A feljajduló zokszó és aggódás ilyen viszonyok között minden áldozatkészség mellett is érthető, emberi. Semmiképen sem szabad azonban engedni azt, hogy a kivételesen súlyos idők, ha mégoly szélsőségesen válságosak és mégoly bizonytalanok, lemondókká tegyék az embereket. Legkevésbbé szabad ilyenekké tenniök minket, az Úr papjait. Küzdhetünk mindenféle, szinte legyőzhetetlennek tűnő nehézséggel, akadállyal, hivatásunk gyakorlásában nem lehet, nem szabad kitérnünk feladataink odaadó, sőt a keserű időkhöz mért fokozottan buzgó teljesítése elől azzal, hogy a bizonytalan, veszedelmekkel, egyenesen pusztulással fenyegető időben úgysem lehet, úgysem érdemes dolgozni, gyötrődni, alkotni. Minket, akik Krisztus küldetésében járunk, kell, hogy mindig, tehát most is inspiráljon isteni Mesterünk szava: „bízzatok, én legyőztem a világot" (Jn. 16, 33.). A mi munkánk számára a krisztusi megváltás győzelme óta le van győzve a világ, tehát megvan állandóan a talaj, az alap, az indokoltság és a szükségesség e tevékenységhez, akkor is, sőt akkor még fokozottabban, amikor a világ evilági győzelemért, mint a múltban már annyiszor, most ismét az eddigieket messze felülmúlóan, oly borzasztóan viaskodik. Az üdvösséges munkálkodásra nekünk külön elhivatottságunk van. Ez a munka szent kötelességünk. Ebben nincsen, nem lehet szünetelés, még alábbhagyás sem. Hogy ezt a feladatunkat kitartóan, jól végezhessük, szent hivatásunkat erősen ébren kell tartani, ápolni, gondozni és a veszedelmektől óvni...