Embernevelés 1947. április [antikvár]

Részlet: A történeteket lapoznám s végére jutottam És mi az emberiség története? Vérfolyam, amely Ködbe vesző szikláiból a hajdannak ered ki És egy hosszában szakadatlan foly le korunkig. Azt ne higyjétek, hogy megszünt már. Nincs pihenése A megmeredt árnak, nincsen, csak a tenger ölében. Vértengerbe szakad majd a vér hosszú folyója. Rettenetes napokat látok közeledni, mintőket Eddig nem látott a világ; s a mostani utána A földrendítő mennydörgést szokta előzni... Igy látta a történetet Petőfi a szabadságharc előestéjén száz évvel ezelőtt. Igy látta az élet tanítómesterét, akitől nem szoktunk tanulni. Az atavisztikus emberi bizalmatlanság szinte természetessé tette, hogy a ma békéje a holnap háborúját takarja. Ámde a költő lelkén még áttöri a remény a sötét pesszimizmust, hiszi, hogy a végső küzdelemben, nagy áldozatok árán döntően fog győzni a jó. Két nemzet lesz a föld ekkor s ez szembe fog állni: A jók s a gonoszak. Mely eddig veszte örökké, Győzni fog itt a jó... Ez lesz az ítélet Melyet ígért isten próféták ajkai által. Ez lesz az ítélet s ezután kezdődik az élet, Az örök üdvesség; s érette a mennybe röpülnünk Nem lesz szükség, mert a menny fog a földre leszállni.