Embernevelés 1947. június [antikvár]

A kísértetek visszajárnak, ha máskép nem, igaztalan előítéletek formájában és velük szemben mindég jó résen lenni. Az osztályharcok között, melyek a társadalmi fejlődés folyamán lezajlottak, legélesebb volt az a harc, melyet a nőknek kellett a maguk társadalmi megbecsüléséért folytatniok. Az ó-kor primitív társadalmi életében még nem érzik a nők szükségét annak, hogy komolyabb szerepet vállaljanak, a középkorban s az új kor elején viszont még a filozófusok és társadalmi forradalmárok sem értik át teljesen, hogy a nőkérdés - a nőknek a fizikai és lelki rabságtól való megszabadítása - nemcsak a női nem kérdése, de a társadalom egészséges felépítéséhez tartozó probléma is... Kant a nagy német filozófus tréfával üti el a kérdést: »a házasság - conjugium - közös igát jelent, már pedig igát viselni nem tartozik a legnagyobb boldogságok közé«. Rousseau, aki új, forradalmi nevelés útján szeretné az egész társadalmat újjáteremteni, a nőről azt állapítja meg: »ha fut is, csak azért fut, hogy utolérjék.« Weininger pedig, a női nem pesszimista elemzésében azt hirdeti, hogy a női nem önmaga is hitványaknak, értéktelenebbnek érzi magát, mint a férfinem. Ma már fölösleges vitába szállni az ilyen elavult nézetekkel. Természetes, hogy a hosszú rabság kisebbrendűségi érzést okoz az elnyomott egyénekben. Ámde az egyre nagyobb teljesítményt követelő társadalmi munka időről időre több egyén teljes energiáját követeli, hogy az új világ rendjét megszilárdítsuk. Ha a férfi-politikával elértük a világháborút, legalább annyi elégtétellel tartozunk a nőknek (önmagunk kedvéért is), hogy adjunk nekik módot részt venni az ujjáépítés müvében. Gondoljunk arra a hatalmas építő és termelő munkára, melyet az angol és orosz nők végeztek a közelmúlt évtizedeiben és éveiben. Nem szabad ezt csupán »alkalmi« munkának nézni, mert hiszen éppen a legsúlyosabb történelmi időkben derült ki a nők különleges értéke: az, hogy mint egész emberek, egész munkát tudnak végezni. Az új idők rendje nem nélkülözheti őket.