Felsőoktatási Szemle 1989. október [antikvár]

Részlet: FELSŐOKTATÁSI SZEMLE A MŰVELŐDÉSI MINISZTÉRIUM FOLYÓIRATA 10. szám Október 1989. Egységes tanárképzés - differenciált humán képzés fejlesztésének elméleti modellje SOÓSNÉ DR. FARAGÓ MAGDOLNA főmunkatárs, Művelődési Minisztérium Miért van szükség „modellre" ? Immár közhelynek számít, hogy hazánk gazdasági kibontakozása nem képzelhető el a társadalmi-politikai intézményrendszer reformja nélkül. Az is többé-kevésbé elfogadott nézet, hogy a felsőoktatás a társadalmi intézményrendszernek egy olyan egysége, amely - gyökeres reformja esetén - sajátosságainál fogva mintegy „húzóágazata" lehet a társadalmi-gazdasági megújulásnak. A felsőoktatás-fejlesztés fő haladási irányának a körvonalai is kezdenek kibontakozni. A reform irányának a lényegét röviden talán így lehet megfogalmazni: az intézményi autonómia megteremtésével a kooperációban, majd az integrációban rejlő lehetőségek kiaknázása - a színvonalemelés érdekében. Az autonómiát tehát véleményem szerint eszköznek kell tekintenünk, mely kialakításának igénye az alábbi logikán alapszik: A cél természetesen a képzés színvonalának az emelése, hiszen ezáltal lehetünk részesei a nemzetközi együttműködésnek, mely további húzóerőt jelent a fejlődéshez; a színvonalemelés elsődleges eszköze a tartalmi reform; a tartalmi reform csakis a felsőoktatásban részt vevők önálló kezdeményezése és aktív részvétele révén (és nem felülről jövő, kívülről várt szabályozással) képzelhető el; a belső megújulás belső demokrácia nélkül nem lehetséges; a belső demokrácia talaján kitermelt innovációk viszont csak az intézményi autonómia esetén valósulhatnak meg a gyakorlatban. 577