Iskolakultúra 1993/23. [antikvár]

Részlet: A tanuló modellje FARKAS I. JÓZSEF Mióta a hazai oktatási intézményekben a számítógépek használata mindennapossá vált, a magyar neveléselmélet művelőinek határozott törekvése, hogy megfogalmazzák az ember-gép kapcsolat pedagógiai szempontú alaptételeit. Ma, amikor már nem vitás az informatika létjogosultsága, sajnálatos, hogy még nem született olyan tanulmány, amely a mesterséges intelligencia kezelési stratégiáját, értékelő metodikáját, alkalmazásának pedagógiai célrendszerét kidolgozza. Sürgető az igény egy tudományelméleti alapokon nyugvó elemzésre, ugyanis a magyar iskolarendszer erősen klasszifikációs metodikái és viszonylagosan merev közvetítési keretei gátakat emelnek a számítógépes tanítás-tanulás bevezetése elé. A megalapozási törekvések részeként, jelen dolgozatban megkíséreljük felvázolni azokat a rendszereket, amelyekkel az amerikai oktatáselméletek "lazább", siker- és teljesítményorientált, erőteljesen indivizualizált szerkezetét illeszthetjük a hazai, illetve európai megtanító típusú, adatmanipulációs készségek, és rendszerező-kategorizáló képességek kifejlesztésére épülő hierarchikus rendszerébe. Pedagógusok örökzöld vitatémája a tudást befogadó indivíduum korrekt jellemzésének metodikája. Könyvtárnyi a téma irodalma, azonban egyetlen olyan közelítést sem találunk, amelyikkel egy általánosítható rendszert építhetnénk fel. Pedig szükség volna egy szigorúan a vonatkozó tárgyi tudás objektív birtoklását, annak alkalmazási rutinját, általánosító, mélységét mérő, formalizált segédletre. Gondoljunk a különböző szakterületek átfedéseire, az interdiszciplináris tudományok klasszifikáció-elmosó hatásaira és vonzataira. Ilyen értelmezéssel a minősítés egységesítését is deklarálhatjuk. Szembeszökő ez az igény a számítógépes oktatás értékelésében, az oktató-számítástechnika e legintenzívebben kutatott témájában.