Iskolakultúra 2015. január [antikvár]

s. Horváth Géza egyetemi docens, Pannon Egyetem MFTK A szó teste: artikuláció, alkotás és befogadás Az irodalmi antropológia kérdéséhez Amennyire hangsúlyozott figyelemmelfordul a posztmodern elméletírás a testiség problematikájának felvázolásakor Maurice Merleau-Ponty elméleti munkássága felé, olyannyira nélkülözi kortársának, a némelyek által „első orosz posztmodernistának" nevezett Mihail Bahtyinnak a tárgykörben tett alapvetéseit} Holott az orosz szerző alapvető korrekciókat visz a tapasztalat testi konstitúciójának fenomenológiájába: a testiséget mindenekelőtt nem az észleléssel, hanem a megtestesülés és az esemény fogalmával, valamint a cselekvés szubjektumával kapcsolja össze. Emellett a létesemény történeti fakticitásának feltételeként a másik embert, és annak testet öltött világát ismeri fel, aki tehát nem csupán egy általam konstituált, az egóm átviteléből származó „másik" (a husserli interszubjektivitás értelmében), hanem velem együtt van jelen: egyfelől szuverén világként és pszichofizikai valóságként (testben), másfelől a létesemény elidegeníthetetlen résztvevőjeként Bahtyinnak a testiségről írt munkásságából talán a groteszk test fogalma a legismertebb konceptus. A groteszk test a maga kifordított látásmódjával azonban egyáltalán nem csupán a nem-hivatalos kameváli világszemléletet képviseli - ahogyan azt leggyakrabban értik s legfőképpen nincs köze a rútság esztétikai ábrázolásához (rútság látványához). Bahtyinnál ugyanis nem a groteszk test látványáról vagy emblematizmu-sáról van szó, hanem a mozgásban, alakulóban lévő testről, amely egyszerre azonos önmagával, és ezzel egyidejűleg önmaga meghaladása is, kilépés saját - kívülről sematikusan megalkotott - kereteiből. A statikus, önmagában nyugvó, szoborszerű test képzete az észlelő tudat által létrehozott absztrakció, hiszen csak a halott, dermedt test befejezett és mozdulatlan, míg az eleven test minden pillanatban változó, mert akarati-érzel-mi-értelmi teljessége mozgásban tartja és áthatja az anyagot. A groteszk realizmus testisége éppen emiatt lehet a - társadalmi, nyelvi, kulturális, tudati - feltételesség, az elvont idealitás lebontásának (leleplezésének és kinevetésének) eszköze. A groteszk test teljességében, s ezzel egyidejű lezáratlanságban az élet és a létezés ambivalenciája, „belül-röl-ellentmondásos" folyamata nyilvánul meg, a tárgyról és a világról való gondolkodás befejezhetetlensége, valamint az ezzel együtt járó szabadság is. A kameváliban megnyilvánuló lefokozás és a nevetés ezért a világ elsajátításának új, nem karteziánius módjaként, a világban-lét szimpátia-elvként^ mutatkozik meg, ami további párhuzamok és azonosítások alapjául szolgál. A Rabelais-könyvhöz írt jegyzetekben ugyanis ez a „két-testüség" (test a testben) a dialogikus kétszólamúsággal (szó a szóban) azonosítódik. „Csakis a groteszk testkoncepció ismeri a test szimbolikáját. A test kettőssége szervesen