Bővebb ismertető
A kedves olvasó, érdeklődő kolléga a Körösi Csorna Sándor Főiskola (Békéscsaba) szakmai, művészeti időszaki kiadványát (periodikáját) veheti kézbe.
A főiskola felelős vezetői és e kötet szerkesztői idén is úgy vélekedtek, hogy egy főiskola rangját, szakmai tekintélyét a tudományos igénnyel írt munkák közzététele is növelheti. Ezért került sor a tavalyi évben megjelent Körösi Tanulmányok 3. után - a jelen kötet, Körösi Tanulmányok 4. címen való megjelentetésére.
Ez a szám tizenhét kisebb-nagyobb tanulmányt és tíz grafikát ad közre. A munkák belső tudományos, szakmai pályázati felhívásra készültek, melyek mindegyikét - a minél hatékonyabb tapasztalás érdekében - lektorálás után szerkesztettünk kötetté.
A tanulmányok témaköre, megközelítési módja is más. Talán abban mindegyik munka hasonló, hogy a szerző kollégák a magyar felsőoktatásban fontos helyet elfoglaló tanítóképzés legaktuálisabbnak ítélt problémaköreit vették számba, köztük az írás-, olvasás-, számolás- és testnevelés- tanítás főbb kérdéseit. A figyelmes olvasó biztosan érzékeli majd, hogy e kérdésköröket pedig a játék, a játékosság sajátos pedagógiai-pszichológiai szála kapcsolja egybe.
Ez a megközelítés a szerkesztő számára azt a gyakran idézett tételt eleveníti fel, hogy az ismeretek közlése mellett a közlés módja, a pedagógus (a tanító) és a tanítvány viszonya külön értéket hordoz
Napjaink társadalmilag markánsan változó világában, a gazdasági élet szűkülő terein felértékelődik a társas mező, s a személyiség e mezőben betöltött szerepe. Ha egy tanítójelöltnek, esetenként még magának a gyakorló tanítónak is megtanítjuk, érzékeltetjük, mit jelent a személyiség varázsa, akkor talán a legtöbbet tettünk abból, amit a pedagógus tehet. A Körösi Tanulmányok-4. kötet írásai e lehetőségekről is szólnak. Bizton tudjuk, értelmezhetően.
Pilinszky János (Budapest, 1921. november 27. – Budapest, 1981. május 27.) a huszadik század egyik legjelentősebb magyar költője, Baumgarten-díjas, József Attila-díjas és Kossuth-díjas. A Nyugat irodalmi folyóirat negyedik, úgynevezett „újholdas” nemzedékének tagja Nemes Nagy Ágnessel, Örkény Istvánnal és Mándy Ivánnal együtt; a Nyugat, majd szellemi utódja, a Magyar Csillag megszűnése után az Újhold körül csoportosultak. E lapnak 1946–1948 között társszerkesztője is volt. Mindemellett munkatársa volt a Vigilia, az Élet, az Ezüstkor s az Új Ember lapnak is.
Olyan művekről ismert, mint az Apokrif, Harbach 1944, Ravensbrücki passió, vagy rövid epigrammáiról mint a Négysoros, Mire megjössz vagy Harmadnapon. Életművében a 20. század kegyetlen világát elemzi, leképezvén az ember magárahagyottságát, a létezés szenvedése elől való menekvés hiábavalóságát, az élet stációit átható félelmet és rémületet.
Költészetén megfigyelhető az 1940-es évek alatti lágertapasztalatai, a keresztény egzisztencializmus, a tárgyias líra s katolikus hitének hatása, melyek ellenére nem tartozik a hagyományos értelemben vett, szakrális témájú úgynevezett papi írók katolikus irodalmába, minthogy elutasította a vallásos és a profán irodalmat elválasztó falat („Én költő vagyok és katolikus”).
Líra mellett az epika és a dráma műnemében is alkotott. Esszéi és esszészerű prózakölteményei (Meditáció, Bársonycsomó) versesköteteiben jelentek meg, 1977-ben adták ki a „Beszélgetések Sheryl Suttonnal” című párbeszédes regényét, 1957-től kezdve pedig gyermekeknek írt verses meséket (Aranymadár, A Nap születése).[25] Drámái az 1974-es „Végkifejlet” című kötetében szerepelnek először, köztük egyfelvonásosak (Urbi et orbi – a testi szenvedésről, Élőképek) és hosszabb színművek is fellelhetőek. A Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagja 1998-tól.