Magiszter 2011. nyár [antikvár]

Nyári mustra Nyári számunk kiemelt témájaként ismét a játékot választotmk, igaz, nem valaini könnyed, a fárasztó órákat, tanulást feledtető játékot, hanem egy nagyon is komoly keretek kö^é heljer^tt tevékenységet, ahol a st^erep feltétek lehetővé tes^ a résztvevő számára, hogy úgy gondolkodjon vagy viselkedjen, mintha egy másik kontextusban lenne-, a drámát és ennek műhelyét, a drámaműhelyt, illetve azt a módszert, munkaeszközt, amellyel éri^elmeket fejleszthetünk, személyiséget, lelket is, a drámapedagógiát. A pedagógus elsődleges munkaeszköze a saját személyisége - olvashatjuk Ozsváth Judit beszélgetőpartnerének, Rusz Csillának a vallomásában - amit teszj mond, képvisel, az mind a személyiségén átszűrődve jut el a tanítványaihoz- A módszerről, mely nyomán a gyermekek szerető és szerethető emberkék lesznek nagyokat kacagnak, kitartóak a munkában, tudnak mesét hallgatni, játszani, tudnak élvezpetően olvasni, a nagyváradi drámapedagógus azt állítja, hogy nem tanulható meg 60 vagy 120 óra alatt egy egészpályán át kell tanulni. Van-e olyan „iskola", ahol a tanítók, tanárok is tanulhatnak, elsajátíthatják ennek a személyiséget fejlesztő, gyermeket kitartóvá és vidámmá varázsoló pedagógiai módszernek az alapjait? Erre a kérdésre már Bordás Andrea Pedagógusok szakmai tanulóközössége című írásából kaphamnk választ, a szerző a 13 évesen is „nagykorú" nagyváradi drámaműhely „életrajza" után elvezeti olvasóit a társas tanulás és gyakorlatközösséggé válás különböző szintjeire is. Továbblapozva a drámapedagógiai írások között egy „kakukktojásra" lelhetünk, melynek témája nem igazán „drámai", ám játék a javából, mégpedig olyan hagyományos, „áf/' játék, melynek fenntartása elsőrendű kulturális és nem-Zeti érdek és a koravénség ellen is kiváló orvosság - olvassuk Ciavoiné Létai Andrea népi játékokról szóló írásában. Az élesdi tanítónő példát is ad az elemi osztályokban felhasználható tavaszi játékokból, dalokból, és figyelmeztet: a folyamat csak akkor lesz hiteles, ha a gyermek megérzi, hogy (ta.nkó]a) nemcsak eljátssza, hanem valóban játssza vele a játékokat. A játékhoz színtér is kell, ahol a gyermek otthon érzi magát. Hogyan teremthetünk ízléses, játékra, vidámságra ösztönző teret óvodáskorú gyermekeink számára, és milyenek a mai hazai óvodáink? - erről értekezik Muhi Sándor a Műhely rovatunk beveztő írásában, melyben gazdag képanyaggal kívánja bemutatni, milyen legyen az alkalmi kiállítás, milyen ünnepi díszítéseket készíthetünk, egyben felhívja a figyelmünket: tevékenységeinkben sohasem a munka eredménye a legfontosabb a hangsúly a munka közben szerzett tudásra, tapasztalatokra esik. Nem elég tehát, ha az óvónő ügyes, talpraesett, szorgalmas, kreatív, az ő