Magyar Pedagógia 1989/3-4. [antikvár]

Részlet: TANULMÁNYOK ÁGOSTON GYÖRGY FELMÉRI LAJOS PEDAGÓGIÁJÁNAK SZOCIÁLANTROPOLÚGIAI ALAPJAI* Áz ember társas lény — a társadalmi alkalmazkodás a környezethez Felméri kiindulópontja: az ember társas lény, "az állatember létezhetésének a társaság sine qua nonja". Társaságon, vagyis társadalmon kívül nincs emberi lét; "magánosan felnövekedett és mégis ember: oly ellentmondás, amelyet a történelem és művelődés menete mind jobban-jobban igazol". Felméri merő képtelenségnek tartja azokat az individualista elméleteket, amelyek szerint előbb léteznek természeti állapotban egyes emberek (egyes elmélkedők szerint jók, mások szerint gonoszak), és azután az egyes emberek teremtenek társadalmat (Hobbes, Rousseau). Felméri azoknak a kutatóknak az álláspontját fogadja el, akik "az ember származását méhrajszerűnek, csoportosnak" mondják, és értelmetlennek tartja a kérdés olyan feltevését: "melyik elsőbb: az ember-e vagy az emberek". Az ember tehát eleve társas lény. Mint látni fogjuk, a "méhrajszerű" csak hasonlat, Felméri nagyon is világosan látja az állati társulás és az emberi társulás minőségi különbségét. Sok állatfajta egyedei "felcseperedvén" magánosan élnek, de még "az ifjú majom európai állatkertjeinkben is azzá fejlődik, amivé lett volna tőlünk távol eső hazájában". Az emberi társaságtól izolált gyermek azonban nem válna emberré, hanem tönkremenne. Az állati életet, az állat alkalmazkodását környezetéhez jól biztosítják a veleszületett ösztönei ("műösztönei"), amelyeket a faj "örökölt tapasztalatának" nevezhetünk, és finomítják egyedi tapasztalatai. Az állat tapasztalatai azonban merőben mások, mint a társadalomban élő emberéi. Az állatok egyedi tapasztalatai ugyanis nem halmozódnak fel, nem maradnak meg, "vissza-idézhetetlenek", éppen ezért nem adhatók át az utódoknak; "az állati cselekvés az egyeddel s a fajjal együtt eltűnik örökre, mint a gőz és pára". Az ember tapasztalata viszont éppen azért, mert társas lény,¦ kollektív tapasztalat, pontosabban kollektívvá váló tapasztalat, amely nem lesz semmivé, amelyet "regisztrál a tagolt nyelv", "az élő és írott beszéd", és így "rászáll az utódokra". 709