Tudásmenedzsment 2001. október [antikvár]

HlDY PÉTER Művelődésszervezők szerepfelfogása és pályaképe A Magyarország kulturális állapota tervezetében az szerepelt, hogy első lépcsőben megvizsgáljuk a magyar társadalom kulturális fogyasztását, a kultúraközvetítő intézmények helyzetét, állapotát. Ezt követően nézzük meg a kultúraközvetítő értelmiség helyzetét, végül az alkotókat, alkotásokat, azok keletkezési körülményeit. Az első feladatot szerencsésen tudtuk teljesíteni, egyrészt, mert kaptunk rá pénzt és felhatalmazást, másrészt, mert nem volt különösebben bonyolult. Összegyűjtöttük az intézmények állapotrajzát, megvizsgáltuk területi elhelyezkedésüket, megírtuk kialakulásuk történetét, s összefoglaltuk a rendszerváltás kultúrpolitikai tanulságait - illetve: megkérdeztük a lakosságot (nemcsak a polgárokat) egy reprezentatív mintán a kultúrával kapcsolatban sokmindenről. Ennek jó részét publikáltuk, publikáljuk. Nehezebbnek bizonyul a második rész. Részint anyagiak miatt, változtak a viszonyok '95 óta, s mi nem kaphatunk támogatást ilyen vállalkozásra, de ez a kisebbik gond, vagy legalábbis ezt már megszoktuk. A nagyobbik baj szakmai, elméleti jellegű: ki a kultúraközvetítő? Mert részint mindenki az, hiszen a kultúra definíciója, létezésmódja szerint mindenkié, a társadalom egésze csak úgy létezhet, ha nemcsak megteremti, használja, de egyszersmind tovább is adja a kultúrát. De ha csak szűk, hétköznapi értelemben gondolkodunk a kultúráról, akkor is nehéz megmondani, hogy ki a hivatásos kultúraközvetítő. A hagyományos intézményekben dolgozó levéltáros, könyvtáros, muzeológus, művelődési otthonban dolgozó (népművelő)? És a művészeti intézmények: színházak, képtárak, galériák, hangversenyek, könyvkiadók megvalósításán, működésén munkálkodók? És a rádió-televízió-internet emberei? És az amatőr mozgalmakban résztvevő tanárok, gyógyszerészek, balett-táncosok és kőfaragók? Vagy a nonprofit szféra aktivistái-hivatásosai? A kulturális vállalkozásokban résztvevők? Parttalannak tűnt a sokaság meghatározása is, hogy kire is gondolunk. Mégis, az alkotás és befogadás között nélkülözhetetlen a közvetítő, vizsgálata megkerülhetetlen, amikor a társadalom kulturális állapotáról gondolkodunk. De hiányzik még a tudományos igényű definíciója a méréshez szükséges alapsokaságnak. És hát a kérdés leginkább az, hogy lehetséges, szükséges-e ilyen meghatározás. A hagyományos értelemben vett kultúra, a 'magas' kultúra teremtője, őrzője és továbbadója az értelmiség: per definitionem, a sámánoktól kezdve. Már a törzsi varázsló is a többiekétől elkülönítő tudás birtokosa volt, érdekelt annak megvédésében, gyarapításában és hagyományozásában.