Protestáns Téka 2009. május [antikvár]

Bevezető gondolatok TOTA VITA CUM DEO Szeretettel köszöntöm a Téka olvasóit, akik ebben a számban a KRE Hittudományi Kara tanárainak és diákjainak tollából olvashatnak tisztelgő' írásokat Kálvin János születésének 500. évfordulóján. Természetesen, ezen a jubileumon nemcsak a reformáció egyik vezéralakjára emlékezünk, hanem arra a meghatározó személyiségre, aki a magyar reformátusság életében, szemléletében, tájékozódásában mindmáig maradandó és elkötelező jelentőséggel bír. Kálvin - szerénysége és tartózkodása ellenére -számos ponton izgalmas és nyugtalanító személyiség. Mint tanító, első helyen áll a XVI. századi reformációban, s mi, magyarok, akik mesterművének, az Institutionak olvasói vagyunk, elsőrenden tőle tanuljuk a szisztematikus gondolkodást, azt a belső rendet, ahogyan a teológia nagy kérdései és témái egymásba kapcsolódnak, és egymásra vonatkoznak. Humorosan szólva, egy egyháztörténész megjegyzését idézhetjük, aki szerint Lutherhez kellett egy Kálvin. Ennek értelmében nekünk, magyaroknak is kellett egy Kálvin, mert Lutherhez hasonlóan mi is impulzívak, lobbanékonyak, rendszertelenek vagyunk, de éppen Kálvin következetes szemléletmódja, kitartó és elmélyült gondolkodása tanít meg a teológia nagy igazságának meggyőző előtárására. Kálvin ugyanakkor sosem saját kútfőből merített, hanem egész életében a Szentírást magyarázta. Aranyszájú Szent János, Augustinus és Luther mellett a legjelentősebb bibliamagyarázók közé tartozik. S ez a tény komoly kihívás minden olvasója számára, hiszen Kálvin mindig az Ige mellé invitál bennünket, ám egyúttal felismerései, magyarázatai olyan intellektuális fegyelemre kényszerítenek, melyhez komoly feladat csatlakozni. Az intellektuális fegyelem ritka ajándék. Sokan ezért Kálvint zavarba ejtő, sőt olykor idegesítő szerzőnek tartják, akinek érvelése elől igen nehéz kitérni. Ha azonban figyelembe vesszük, hogy korának valamennyi vitájába bekapcsolódott, és a reformáció második nemzedékének ebben a tekintetben is meghatározó személyiségévé lett, mi, mai utódok csak azt állapíthatjuk meg, hogy egyházunk életéből ma rendkívül hiányzik a disputa, s még inkább a konszenzus-keresés, mely minden jó disputát megalapozhat. Talán a mostani Kálvin jubileumnak az egyik nagy üzenete és értelme az lehet, hogy felébreszti bennünk a hit közösségében való egyet-értés vágyát. Amit amúgy is ritkán látunk, azt talán ez az emlékkötet is jól szolgálja majd, nevezetesen, hogy Kálvin a legkevésbé tekinthető szobatudósnak (bár szíve szerint csak az szeretett volna lenni). Kálvin Genfben csodálatos egyházi életet szervezett és irányított. Genf, az akkor éppen süllyedőben levő városka, reformáció nyomán a keresztyénség egyik legszebb közösségévé vált: menekülteket befogadó, diakóniát szervező, akadémiát alapító, jó rendjéről ékes, igaz erőssége az evangéliumi keresz-tyénségnek. Kálvinnak ebben mérhetetlen szerepe volt. Olyannyira, hogy még a messzi Magyarországra is elérkezett ez a hatás, és évszázadokon keresztül újra meg újra érvényre jutott. Mind e mögött Kálvin hitének ereje rejlik. Institutiójában számos helyen utal arra, hogy az ember élete, mégpedig teljes élete csak Istenével való eleven kapcsolatában lehet értelmes, boldog és valódi cél felé tartó élet. Ahogy ő mondja: az egész életnek Istennel van dolga. Talán ez az egyik legfontosabb üzenet ma, amikor szakaszokra osztott, összefüggések nélküli életet élünk, elveszítve a világ egységének látomását, s tétován botorkálunk egyik aktualitástól a másikig. Azt kívánom a Téka olvasóinak, hogy az emlékező írásokon keresztül is érkezzen el hozzájuk ennek az átfogó szemléletnek az értelme és ereje. Dr. Bogárdi Szabó István