Pszichológia 1981/2. [antikvár]

Bevezetőül szeretném röviden jellemezni a többnyelvűség problémáját nyelvszociológiai szempontból. Elsődleges és alapvető megkülönböztetést kell itt tenni az egyéni többnyelvűségek és a funkcionális többnyelvűség jelenségei között. Az egyéni többnyelvűség jelentkezhet olyan, lényegében egynyelvű környezetben, ahol a nem közös nyelvek funkciói a külvilággal való kapcsolatra redukálódnak. Ha még olyannyira is jellemezné a társadalmat a többnyelvű egyének jelenléte, az idegen" nyelveknek kevés szerepük marad az egynyelvű társadalom belső szabályozásában. Hozzávetőlegesen ilyen a helyzet a mai Európa egyes nyelvileg homogén politikai egységeiben, ahol a történelem olyan határokat hagyott örökbe, melyeken belül egy nyelv, aránylag egységes és központosított szabályrendszer felé irányulva, egyedül szolgál mind a konkrét nyelvi kommunikáció, mind pedig a nyelvi identitás biztosítására. Az ilyen jellegű szociolingvisztikai egységekben (amelyek, legalábbis Nymodon leírva, megfelelnek a XVIII- XIX. sz. fordulóján kialakult központosított államforma nyelvi ideáljának) a lakosság egy nyelvet beszél" és a nyelvi változatosságot a stilisztikai és a szociális nyelvi rétegződés (nyelvi regiszterek jelenléte) magyarázza.