Galaktika 311. [antikvár]

Részlet: "VII. Von Drachau jóval idegesebben jött ki a mentést végző léghajó elé, mint amire számítottam. Azzal a szándékkal szálltam ki, hogy letépem a fejét, erre úgy rohant elém, mint egy lelkes kölyökkutya, megállás nélkül bocsánatot kért, s közben egyfolytában azt magyarázta, hogy egymagának sohasem lett volna esélye a bálna ellen. A jogos haragom egy perc alatt mogorva hallgatássá szelídült. A kölyök tizenkilenc éves volt. Lélekben meg legfeljebb tíz. Egy csomó papírmunkát kellett volna még elvégeznem, és a jelentést is meg kellett volna írnom, de pillanatnyilag nem sok kedvet éreztem hozzá. A barakk felé indultam, ahol reményeim szerint keríthetek valami szeszt, amivel leöblíthetem a mai napot. - Sal - magyarázta a nyomomban loholó von Drachau -, tényleg sajnálom! Annyira szeretném úgy látni a dolgokat, ahogy te! Hogy ez csak munka... - Ja - dünnyögtem, s kíméletlen tempót diktáltam"