Galaktika 343. [antikvár]

Részlet:"- Tetszett? - Vincenzo megrántotta a gyeplőt, a sima szőrű pejló kicsit gyorsabban haladt, de még mindig zajtalanul - az eredeti utat szőnyegként borították a lehullott tűlevelek .A ló farán fényfoltok táncoltak.- Mintha örültek volna nekem - mondta csodálkozva. - Persze, örültek. A faluban elég egyhangú az élet. Minden új ember eseményszámba megy. És hát a szállodától függnek. Bor, tej, hús - mindenféle, amit náluk veszünk a vendégeinknek. Az út menti bokrokban tarka madarak tettek-vettek: amikor a szárnyukat igazgatták, úgy tűnt, mintha kék villanások ugrálnának ide-oda. Ugye, ízlett önnek a bor? Az, amit a kocsmában kóstoltunk. Szállítanak belőle nekünk. Hordókban.- Igen - mondta bizonytalanul. - Azt hiszem.A bortól egy kicsit zúgott a feje.- Mi nem exportálunk bort, de mégis érmeket nyerünk a nemzetközi kiállításokon.- A városban minden más - sóhajtotta ő -, itt mindenki úgy viselkedik, mintha még sok ideje lenne. Rengeteg ideje. És sehova sem kell sietni. Csak élni, és ürülni, és szeretni egymást. Úgy szeretnék..."