Sic Itur ad Astra 65. [antikvár]

„A nemzeti identitás fennmaradt, és szerintem sokáig fenn is marad" Beszélgetés Miroslav Hroch cseh történésszel Mindenekelőtt arra szeretnénk kérni, hogy beszéljen nekünk arról, miért a történelem szakot választotta az egyetemen! Eredetileg nem történelmet, hanem irodalomtörténetet akartam tanulni. Az önök generációjának már nehéz megértenie, hogy mi történt a második világháború és 1948 után. A kulturális hagyomány teljes tagadásával kellett szembesülnünk, és emiatt felelősséget éreztem az iránt, hogy ennek a tradíciónak legalább néhány elemét fenntartsam, illetve hogy őrizzem a cseh nemzeti kultúrát, ezért gimnáziumi tanár akartam lenni, és cseh irodalmat tanítani. Amikor azonban elkezdtem az egyetemet, a cseh szak mellé csak történelmet vagy más nyelveket lehetett felvenni (abban az időben nagyon erősen korlátozottak voltak a szakválasztási lehetőségek). Mivel a gimnáziumban csak holt nyelveket tanultunk, moderneket egyáltalán nem, ezért nem is mehettem modem nyelvszakra. Nem maradt más választásom, mint a történelem, ezt kellett fő-szakként felvennem, a cseh csak a második lehetett. De a döntő tényező az volt, hogy az irodalmi intézetben a politikai légkör nem volt valami jó, a tudományos színvonal is alacsony volt; szóval sokkal jobb közeg vett körül a történeti intézetben. Megpróbálkoztam az irodalomtudománnyal is, ami összehasonlító irodalmat és irodalomelméletet jelentett, két év után azonban otthagytam, és ormantól kezdve csak a történelemre összpontosítottam, mert valahogy eredményesebbnek találtam (mivel kevésbé volt ideológiával terhelt). Ekkoriban nem gondoltam a tudományos pályára, volt azonban egy fontos tanárom, Josef PoliSensky, aki a 17. századra specializálódott, az ő hatására én is a kora újkori európai történelem felé orientálódtam, s végül úgy döntöttem, hogy történész leszek. Mindez 48 után történt, tehát a kommunista rezsim alatt, egészen pontosan 51-től 56-ig. Amikor végeztem, az 1956-os XX. kongresszus hatására egyfajta liberalizálódás volt tapasztalható az egyetemen, melynek köszönhetően a történeti intézet állást adhatott olyan kutatóknak, akik nem voltak párttagok. így nekem is felajánlottak egy tanársegédi állást az egyetemes történeti tanszéken. Mi több, választási lehetőségem is volt, az éppen akkor alakuló tudományos akadémia munkatársai közé ugyanis fiatalokat akartak felvenni, de végül az egyetem mellett döntöttem, ^Strl 65. (2016) 5-19. [SiC]