Atlétika 1981. január-december [antikvár]

XXV. ÉVF. I. szám ATLÉTIKA A MAGYAR ATLÉTIKAI SZÖVETSÉG LAPJA 1981. JANUÁR Szerkesztette: FARKAS PAL Kiadja a Sportpropaganda Vállalat. - Felelős kiadó: Szebeni István igazgató. - Készült a Sportpropaganda V. sokszorosító üzemében, i 143 Budapest, Dózsa G/örgy út l~3. Műszaki vezető: Tjiianyl Sándor. - Az előállítás ideje: 1981. január. fl gyaloglók izomrosttipusa és edzettsegiik ellenőrzése periodikus futószalag-terheléssel Kézenfekvő és elméletileg ia igazolható, hogy a versenytáv a rendelkezésre álló energia felhasználásával, a legrövidebb idő alatt egyenletes sebességgel teljesíthető, A futáa során mért oxigén-felhaaznalás és az oxigénadósaág mérése révén Henry már 1954-ben megállapi-totta, hogy a váltakozó intenzitású futás mindig több oxii^ént igényel, mint az egyenletes. Az 1. ábra vizszintea tengelyén a aebességváltakozás mértéke, a függőleges tengelyen az oxi-géntöbblet-igény látható/az egyenletes futás adataihoz képest százalékban kifejezve/. A-gör-be csoportok jobb oldalán lévő számok a yard/s-ben kifejezett aebesaégek esetéh mért viszonyokat mutatják be. Az aeroh gazdasáságoaság azempontjából a le|kedvezőtlenebb a közép-, hosasútávfutás /de jelenleg a gyaloglás is/ 5-7 m/s-os átlagaebeasegnél tapaaztalt többlet oxigénigény i Többen jelezték /Korobkov, Sinkov, Saricev/, hogy az iramváltozás, például az izom-Gnzimaktivitáaok befolyáaával, kedvezően hat az anyagoaerére. líihajlov /1971/ teoretilcuaan a 3 ^-oa aebesaégingadozáat tartja megengedhetőnek, sőt kívánatosnak. napjainkban már a leghosszabb futó-gyaloglóversenyeket ia nagyrészt váltakozó irami aebeaaéggel teázik meg. Ennek az az oka, hogy az egyenletesen tartható maximális aebesaég előzetes megválasztása oaak a pillanatnyilag rendelkezésre álló összes energia ismeretében lenne lehetséges. A gyakorlati ok ebből következik: a formabecslés pontosaágán belül azonoa képeaaágílnek Ítélt versenyzők taktikai eazközSklcel igyekeznek a versenyt megnyerni. A tak-tilca lényege, vagy következménye legtöbbször a szinte mindig változó aebessegU haladás. /Wágner, 1978./ A 2. és 3. ábrán az 1979. évi Luganó Kupa döntő 1-3 helyezettjéneit, valamint a magyar versenyzők aebeaaégingadozását és annak szembetűnő' jellemzőit mutatjuk be. Feltevésünk szerint, eredményes veraenyzéa fontos feltétele a speciális állóképesség, amely az iramváltozásokhoz történő alkalmazkodásban nyilvánul meg. A versenyhelyzetet futószalagon, egy 7x2 perces szakaszból álló 12 km/óra és 13 km/óra sebességek között ingadozó 7 és 7,6 % közötti terheléasel modelleztük és vizsgáltuk a kísérleti azemélyek éllettani jellemzőit. Az eddigi tapasztalatok eredményeire alapozva, feltevésünk szerint a jobb adottságokkal rendelkező, edzettebb, megfelelőbb izomzati tulajdonságokkal rendelkező versenyző a lassúbb sebességi fokozaton képes viszonylagos esyensulyi helyzetbe kerülni, a jellemző élettani mutatók követik a terhelés ingadozásait. Ha a terhelés a versenyző'számára "erős", akkor a szervezet a lassúbb sebességi fokozaton sem képes követni a változást, élettani a-. datai a terhelés során romlanak, erősen szóródnak. Kisérletünkben a terheléai programot nem változtat julk, hanem több tapasztalatból ismert edzettségü személy /n=ll/ azonoa terheléa utáni viselkedését vizsgáltuk. Választ kerestünk arra a kérdésre, hogy az általunk elvi megfontolások alapján konstruált vizsgálati módszer aegitségével a tapasztalatból ismert edzettségi állapotnak megfelélő kategóriába tudjuk-e sorolni a kísérleti személyeket. Feltételezésünk azerint a különböző édzettaégtt azemélyeket a következő sematikus ábrán /4. ábra/ jellemzett három csoportba lehet aorolni. Az .ábrán a Q egy megfelelően kiválasztott élettani mutató, ennek a közbeeaő terhelési szakaszok végén mért értékét X jel mutatja. Hyolc kísérleti személynél tübiopsziáa módazerrel az m.vastus lateralis-ból izommin-tat vettünk és meghatároztuk izomrostszerkezetüket. Próbáltunk bsszefügfeést keresni nehány_ élettani mutató, a versenyeredmény éa a biopaziával nyert adatok között, A kapott biopsziás eredményeket ösazehaaonlitottuk 14 élvonalbeli távfutó haaonló adataival /Karlsson, 1975, Fink, Costill, Pollaok, 1976/. Eredmeavek. meRbeazélés Feltevésünknek megfelelően a terhelést jól jellemző, élettani adat alapján /VOo, 0 % es RQ szerint/ sikerült elkülöníteni, illetve meghatározni a jól edzett /I. csoport'/, a^ gyengébben edzett /II. caooort/ éa a terhelési programnak meg nem felelő /III. csoport/ csoportokat. A oaoportoaitáanál a következő mutatószámokat vettük figyelembe: ! il ¦