Magyar Edző 2010/4. [antikvár]

Lapunk hasábjain - megalapítása óta -természetes rendszerességgel jelennek meg az edzői hivatással kapcsolatos történések, igények, elemzések, jelentések. A rendszerváltozás kezdete óta eltelt két évtizedben, sajnos, csak nagyon szerény mértékben következtek be olyan fejlemények, amelyek után elégedettséggel nyilatkozhattunk, sőt összegzésként azt mondhatjuk el, hogy mind az, ami a a magyar edzői társadalom körében történt, egyben jellemző vetülete a magyar sport viszontagságos állapotának. A még ma is jobbára tisztázatlan viszonyokból érzékeljük: a hazai sport az elmúlt húsz év alatt komoly veszteségeket szenvedett el a létesítmények tekintetében jelentősen gyengült a szervezettség mértéke, gondoljunk csak a sport igazgatására, s arra a hullámvasútra, amelyen az államigazgatás keretei között kultúránk e fontos elemének irányítása hányódott vetődött. Azokról az érzékenyen érintő veszteségekről nem is szólva, amelyek megtizedelték az utánpótlás korosztályait, s mindenek előtt korábban európai hírű edzői gárdánkat.